Nem jön tütü, uccu neki!

136

Milyen vagány. Egész jó lenne, ha ezt gyakrabban is meg lehetne valósítani – ecsetelte valaki a tavaly őszi Autómentes napot követően, amikor egész napra lezárták Gyergyószentmiklós főterét az autósforgalom elől, az aszfaltos utakat pedig birtokukba vehették a gyermekek. Nagy valószínűséggel az illető nem volt egyedül a gondolatával, a főtérlezárást pedig többen is jó ötletnek tartották, mivel nem olyan rég sajtótájékoztatón bejelentették: havonta egyszer igyekeznek lezárni Gyergyószentmiklós főterét, utat engedve a gyalogosoknak, bicikliseknek, görkorisoknak, ésatöbbi. Többedmagammal csaptuk össze a tenyerünket, hogy milyen jó, és kíváncsian vártuk a kezdeményezés első alkalmát, amelyet tegnapra hirdettek meg. Miénk itt a tér – ezzel a címmel indult útjára az esemény, és valóban a szentmiklósiaké volt a tér, a lakóknak ismételten tetszett az autók nélküli főtér, így sokan éltek is a kínálkozó lehetőséggel. Őszintén, kicsit tartottam tőle, hogy nem lesz nagy érdeklődés, és noha a szervezők többször is hangsúlyozták, hogy nem rendezvényről van szó, egy ilyen mégis akkor jó szerintem, ha minél több ember megmozdul, nem? Kellemesen csalódtam. Megint. Már amikor a főtér felé tartottam feltűnt, hogy elég sokan veszik az irányt arrafelé, a kis biciklik, rollerek látványa pedig biztossá tette: nem a sarki boltba igyekeznek. György Laci és a zenészek jóvoltából utcazenével adták meg az alaphangot, a gyermekek pedig – sokan szüleikkel együtt – birtokukba vették a főteret. Vicces látvány volt, amikor egy néni nemhogy az átjárón ment át, de még szét is nézett. Megszokás – mosolyodtunk el. Nem ez volt az egyetlen ilyen eset, egy kisgyermek például elég nehezen vette rá magát, hogy ráüljön a kerékpárra, mondván mi lesz, „ha jön a tütü?”
– Nem jön tütü – válaszolta az édesanyja, a kisfiú pedig megnyugodva hajtott egy jó nagyot a pedálon. Igazi családi ünnep volt ez, és jó belegondolni, hogy minden hónapban megismétlődik. Néhány autós bizonyára nem örült annyira, én azonban úgy gondolom, hogy havonta egy napot igazán ki lehet bírni, a zúgolódás helyett pedig mondjuk pattanjanak bringára, és ők is kerüljenek néhányat a főtéren. Jót fog tenni.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.