Művészetterápiára fordítják a pénzt

Oklándi egyesület nyert a MOL pályázatán

16

A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány kihirdette a 10. MOL Gyermekgyógyító program pályázati eredményeit. A támogatás révén megvalósuló emocionális- és művészetterápiás tevékenységek 650 speciális nevelési igényű, fogyatékkal élő, krónikus betegségben szenvedő vagy súlyos betegségből lábadozó gyermeken segítenek. Hargita megyéből egyetlen szervezet szerepel a nyertesek között.

A MOL Gyermekgyógyító program kiírására 29 megyéből 92 civil szervezet nyújtott be támogatási kérelmet, és a pályázatok igényelt összértéke meghaladta a 2 millió lejt. 400 ezer lej értékben 20 pályázatot bíráltak el pozitívan. A négy Hargita megyei pályázó közül egyetlen szervezet, a Comite Ocland Egyesület nyert.
A támogatásnak köszönhetően az oklándi elhelyező központ szakemberei az intézményben nevelkedő gyermekeknek biztosítanak művészetterápiát, többféle expresszív-kreatív technikát is felhasználva érzelmi fejlődésük és hosszú távú lelki teherbíró képességük növelése érdekében.
A MOL Gyermekgyógyító programot A Közösségért Alapítvány szervezi a MOL Románia által rendelkezésre bocsátott pénzalapból. 2009-ben indult, és olyan civil szervezetek vagy vallásos intézmények pályázhatnak, amelyek fogyatékkal élő, krónikus betegségben szenvedő vagy súlyos betegségekből lábadozó gyermekek számára szerveznek terápiás programokat. Kilenc év alatt 169 pályázat nyert közel 2,8 millió lej támogatást, több mint 10 ezer gyermek és fiatal segítésére.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.