2020, december 4, péntek.
custom_html_banner1

Hirdetés

Music ül a fűben

Szeptember 17. „fekete szeptemberként” vonult be a 2020. év zenei krónikájába: a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Operettszínház is egyszerre jelentette be, hogy munkatársai vírusos megbetegedése miatt szünetelteti előadásait. Az aznapi koncertprogramot lapozgatva viszont egy reménysugár felvillant: a budapesti Millenárison a MÁV Szimfonikusok adott szabadtéri koncertet Music ül a fűben fantázianévvel. A nagy múltú együttesről korábban számos cikkem jelent meg, így némi izgalommal vártam az újabb bemutatkozást.

A Táncszínház előtere ideális helyszínnek bizonyult, a zenekar fedett helyen játszott, a közönség pedig nyitott térben élvezhette a dallamokat. Igazi piknikhangulat alakult ki, a beharangozott eső elmaradt, a vendégek pedig a fűben ülve-heverészve várták a kezdést. Többen kis kosárkában szendvicset és itókát is hoztak magukkal, a gyerekek pedig vidáman hancúroztak a pázsiton.

A hangverseny – megálmodói szerint – „kifejezetten a fiatal felnőttek kezébe ad eszközt ahhoz, hogy a zenehallgatás egy mélyebb és komplexebb élménnyé váljon”. A terv félig sikerült. A szimpatikus ifjú karmester (a nevét csak utólag tudtam meg, mert elfelejtett bemutatkozni) kedvesen tegezve szólt az egybegyűltekhez, így a szép számmal jelen levő idősek akár kirekesztve is érezhették volna magukat. De ne akadjunk fel ilyen apró udvariatlanságon…

A bemutató Jan Sibelius legismertebb művével, a Finlandia szimfonikus költemény részletével kezdődött, a mű jó választás volt, ismert dallamai megfogták a hallgatóságot. Ezt követően Brahms Változatok egy Haydn-témára darabjai szóltak, gondoltam, egy kicsit megpihen a zenekar a dinamikus bevezető után. Csalódtam, a következő számként Brahms III. szimfóniájának harmadik tétele szólt, ezt az opust Pándi Marianne úgy jellemezte: „A harmadik tétel egyike azoknak a mosolytalan scherzóknak, amelyeknek a tréfához már semmi közük.” A neves zenetörténész most is fején találta a szöget, ráadásul a közben feltámadó szél messze röpítette a mélabús dallamokat.

Egy kicsit elszunnyadva vártuk a fergeteges finálét, ismét egy Sibelius-alkotás, a 2. szimfónia két tétele szólt. A kompozíció már születése pillanatában megosztotta a közvéleményt, sokan a Bruckner-, mások a Csajkovszkij-hatást emelik ki, tény, hogy egy délutánra kicsit sok volt Sibeliusból. A kilencvenes években eljutottam a szerző Järvenpää-i villájába, ahol Sibelius a legtöbb művét komponálta. Az idegenvezető elmesélte, hogy a zeneköltő igen rigorózus ember volt, az egész családnak lábujjhegyen kellett lopakodni a termekben, hogy ne zavarják a mestert. Szerintem az opus nem tartozik a zeneköltő remekművei közé. Elgondolkoztam, ha az egész díszes família inkább csűrdöngölőt járt volna, talán a finn mesternek is több ihletben lett volna része…

A szabadtéri hangversenyek egyrészt az ismeretterjesztést, másrészt a szórakoztatást szolgálják. Az előbbinek maximálisan eleget tettek a szervezők, az utóbbival viszont adósak maradtak. Népszerű számokkal nem olcsó fogás nyáresti koncerteken előállni. Zenei szerkesztőként igyekeztem mindig megtalálni a középutat az önmegvalósítás és az igényes, de népszerű zene között. Kritikaként értelmezhető, hogy a koncert alatt a háttérben beszélgető csoportok alakultak, akik egyre kevesebbet sandítottak a pódium felé; figyelmük lekötését nem szolgálta a jelen válogatás. De sebaj, a rendezők megpedzették a sorozat folytatását, remélem, lendületesebb szelekcióval szereznek új híveket a klasszikus zenének.

Előző cikkZweig nyomában Petropolisban
Következő cikkTérségi nap

Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb