Mozgósít a Tegyünk Egymásért: Egyesület Rászorulóknak gyűjtenek

A Tegyünk Egymásért Egyesület negyedik alkalommal szervezi meg az adománygyűjtést rászoruló családok számára. Ebben kérik az önkéntesek, illetve iskolák, óvodák segítségét.

November 11–25. között, akárcsak az elmúlt években, adománygyűjtő akciót szervez a Székelyudvarhelyi Tegyünk Egymásért Egyesület. Arra kérik az oktatási intézmények vezetőit, hogy idén is kapcsolódjanak be a gyűjtési akcióba, hiszen összefogással számtalan nélkülöző családot, rossz szociális körülmények között élő közösséget tudnak támogatni. Ezúttal szeretnék felkérni a civil szervezeteket, alapítványokat, egyesületeket is, hogy legyenek partnerek és segítsenek a gyűjtésben. Az adakozók alapélelmiszereket, illetve tisztálkodási szereket is elhelyezhetnek majd az erre kijelölt helyeken, addig is az egyesület székhelyén (Építők utca, 5/16. szám) várják az adományokat. Mivel az élelmiszerek gyűjtése, megvásárlása és kiosztása megterhelő feladat, ezért az egyesület örömmel fogadja az önkéntesek jelentkezését, illetve a személyi jövedelemadó 3 százalékát felajánlók segítségét. További információkat a 0366–566531-es, illetve a 0747–877984-es telefonszámokon kérhetnek.

HN-információ

Kapcsolódó cikkek:

14,240RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb