Mozgással az elbutulás ellen

56

Egy, a Neurology című orvosi hetilapban megjelent tanulmány azt bizonyítja, hogy a különféle fizikai gyakorlatok segítenek elodázni néhány időskori, testben és mentális képességekben bekövetkező leépülési folyamat kialakulását.

Fotó: maxpixel.net

A Webbeteg.hu honlapon összegzett tanulmány 749 hatvanöt év feletti, jó egészségi állapotban lévő, a vizsgálat megkezdésekor memóriaproblémában nem szenvedő olasz férfi és nő testedzési szokásait vizsgálta. A kísérlet megkezdése után négy évvel azt tapasztalták, hogy a gyakran sétálók körében 27 százalékkal alacsonyabb a demencia kockázata, mint azoknál, akik kevesebbet mozognak.
Fontos megemlíteni, hogy a tanulmány kimutatta, nem kell gyötrő testedzést végezni a kívánt hatás eléréséért. Az olyan könnyű mozgással, mint a sétálás, ugyanazt a mentális hatást érték el, mint más, megerőltetőbb testedzéssel.
Ezt látszik bizonyítani egy másik, tavaly megjelent tanulmány is. Ebben több mint 1700 hatvanöt év feletti idős embert vizsgáltak, és a rendszeresen (heti három vagy több alkalommal) sétálók körében a demencia kialakulásának kockázata 40 százalékkal volt alacsonyabb, mint a testmozgást nem végzőknél – olvasható az egészségügyi portálon.

HN-információ

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek