2021, január 28, csütörtök.
custom_html_banner1

Mozgásban maradni egy életen át

Holló István pedagóguscsaládban nevelkedett, édesapja szakmáját tovább folytatva immár második generációs testnevelő, sőt felesége is testnevelőként dolgozik. A csíkdánfalvi Petőfi Sándor Iskolaközpont testnevelő tanára számos településen megfordult, míg végül szülőfalujában helyezkedett el. Gyakorlatilag szabadidejében is gyerekekkel foglalkozik, télen síoktató, nyáron pedig úszást tanít a környékbeli fiataloknak.

– Beszélne a kezdetekről? Mikor és hogyan alakult ki a sport iránti szeretete?

– Mondhatom gyakorlatilag be­leszülettem az egész sportéletbe, belém nevelődött a mozgásszeretet édesapám révén, aki egyrészt testnevelő tanárként dolgozott és most nyugdíjaséveit tölti, másrészt úgy is nevelt engem és testvéremet is egyaránt, hogy szeressük a sportot. Nagyon fiatalon, szinte azonnal megismerkedhettünk mindenféle sporttal, mozgásformával a sízéstől kezdve a kézilabdán, labdarúgáson, asztaliteniszen, úszáson, atlétikán és jégkorongon át mindennel, amire a környékünkön lehetőség kínálkozott. Édesapám azon volt, hogy amilyen sportot csak lehet, megmutasson nekünk. Ebből kifolyólag viszonylag nagyon korán egészen szélesnek nevezhető mozgáskultúrát ismertünk meg és sajátítottunk el. Középiskolába Sepsiszentgyörgyre iratkoztam a kézilabda miatt, majd később a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végeztem el az alapképzést és mesterképzést egyaránt, ennek már lassan tizenkét éve.

– Sportolt teljesítményszerűen? Ha igen, milyen sportágban és mennyi ideig?

– Az imént említettem a kézilabdát, ebben a sportágban lehetőségem volt számos magas színvonalú ifjúsági versenyen részt venni, kipróbálhattam magam országos szinten is. A kézilabda volt az a sport, amely a legmeghatározóbb volt az iskoláséveim alatt, egészen jól ment, de aztán a továbbtanulás útját választottam. Ezek után szinte természetes volt, hogy a testnevelési egyetemen fogom folytatni a tanulmányaimat. Sepsiszentgyörgy ifjúsági kézilabdacsapatában játszottam, nagyon élveztem, azonban testnevelő tanárként dolgozni még inkább kedvem telik hivatásom gyakorlásában. A tanári pálya egyébként sem volt idegen számomra, hiszen szüleim mindketten pedagógusok, tehát annak a gondolatnak a lehetősége, hogy testnevelő tanár legyek, az idejét sem tudom egészen pontosan, hogy mikor fordult meg legelőször a fejemben, mindenesetre nagyon korán.

– Beszélne a testnevelői pályáról? Milyen a gyerekekkel, a kollégákkal való kapcsolata?

– Azt mindenképpen el kell mondanom, hogy nagyon sok he­lyen megfordultam testnevelői pá­lyám során. Friss végzősként elő­ször Szentegyházán foglaltam el cím­zetes állást, ezután következett Ma­défalva és a környező falvak, de elsődleges és nem titkolt célom az volt, hogy majd idővel lehetőleg itthon, Csíkdánfalván taníthassak, minél közelebb az otthonomhoz. Korábbi munkahelyeim állomásain is számos jó kapcsolatot sikerült kialakítanom az ott élő emberekkel, az ott tanító kollégákkal, illetve egykori diákokkal, amelyeknek nagyon örülök és szerencsésnek érzem magam.

– Általános és középiskolában is tanított. Melyik szinten könnyebb testnevelőként tevékenykedni?

– Valóban, alkalmam nyílt tanítani általános és középiskolásokat is egyaránt, jelen pillanatban is előkészítőtől tizenkettedik osztályig tanítok Csíkdánfalván a Petőfi Sándor Iskolaközpontban. Mindegyik generáció más és más hozzáállást, kommunikációt igényel, de alapvetően minden korosztállyal nagyon szívesen dolgozom együtt, és ők is nagyon szeretik a testnevelésórákat. Habár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy alapvető tulajdonsága a testnevelésórának, hogy azt a diákok legnagyobb része szereti és örömmel vesz részt rajta. A szakma nevéből adódóan sokan gondolhatják, hogy mi testnevelők csak a gyerekek testi fejlesztésében játszunk fontos szerepet, holott pontosan az izgalmas játékok, a mozgás öröme, a versenyeken való győzelmek, vagy éppen a kudarcok fontos szerepet játszanak a gyerekek személyiségének fejlődésében.

– Van esetleg egyéb sporttal kapcsolatos elfoglaltsága?

– Igen, van. Télen sízést oktatok, nyáron pedig úszást, itt helyben a csíkdánfalvi szabadtéri strandon. Az utóbbit nagyon fontosnak tartom, az a tapasztalatom ebben a tekintetben, hogy a környékbeli fiatalok szívesen is jönnek, szívesen látunk mindenkit természetesen, de a városiakat nem valószínű, hogy felhozzák, hiszen egyébként is van a városban úszásra lehetőség, viszont a falusi gyerekek körében nagyon népszerű. Általában minden nyáron egy teljes hónapon át tartó úszástanfolyamról van szó. A síelést télen, a vakációban vagy hétvégéken oktatom Hargitafürdőn, a marosfői sípályán vagy a környék bármely pályáján, ahol éppen megfelelők a hóviszonyok.

– Mi jelenti a legnagyobb elégtételt a szakmában és a magánéletben?

– Az oktatói-nevelő pálya elég nagy elégtétel és motiváció is egyben, eddigi életem is gyakorlatilag e körül forgott, és ha tehetem, akkor mindenképpen ezt szeretném folytatni az elkövetkező időszakban is. Felcsíki viszonylatban csak Csíkdánfalván van lehetőség a gyerekeknek úszást tanulni, édesapámmal közösen oktatjuk, ez jó kezdeményezés volt részéről, és én mindenképp kötelességemnek érzem, hogy folytatódjon hosszú távon is. A magánéletben mindenképpen a családom jelenti számomra a legnagyobb örömet, és ők nyújtják nekem egyben a legnagyobb boldogságot is. Feleségem is testnevelő tanárként dolgozik Csíkszentdomokoson, bár jelenleg gyereknevelésen van az egyéves kisfiunkkal. Ötéves kislányunkkal most próbálom megszerettetni a mozgásban rejlő örömöket, mindenesetre semmit sem szeretnék rájuk erőltetni. Egyelőre, bár még kicsik a gyerekeink, a kezdeti elindulást érintően, úgy látom, hogy a hajlam megvan bennük a sportra, élvezik a mozgást.

– Magánélet, hobbi, szabadidős tevékenységek, szakma viszonya összeegyeztethető?

– Abból kifolyólag, hogy a feleségem testnevelő, még inkább szerencsésnek érezhetem magam, így mindent meg tudunk beszélni, megértőbbek vagyunk ezáltal egymással szemben. Néha előfordul, hogy egy-egy sportprogram esetén a családtól távolabb kell legyünk, de ezeket a helyzeteket megfelelően tudjuk kezelni. Igazából a programoknál az az érdekes és az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy sikerüljön megtalálni az egyensúlyt. Ugyanis nagyon sokszor az a helyzet áll fenn, hogy amikor szabadidőm lenne, épp akkor kezdődik a síoktatás, vagy pedig nyáron az úszás. Ugyanakkor szakmai tevékenységem számomra szinte összemosódik a kikapcsolódással, mert úgy gondolom, hogy a strandon vagy éppen a sípályán lenni napsütésben, gyerekek között, nem igazán számít megterhelőnek.


Vlaicu Lajos

Vlaicu Lajos

Kapcsolódó cikkek:

14,356RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb