Most ajánlott a vakcina beadatása

A héten érkeznek a térítésmentes influenza elleni védőoltások

68

Múlt héten szinte megkétszereződött a felső légúti megbetegedésekkel orvoshoz fordulók száma Hargita megyében. Sok már a náthás beteg, a szezonális influenzajárvány azonban még odébb van, így a szakemberek szerint most alkalmas beadatni az influenza elleni védőoltást.

A gyógyszertárakban már kapható az influenza elleni védőoltás. Megelőzésre javasolják Fotó: László F. Csaba

Az egy héttel korábbi 480-hoz viszonyítva jelentősen, 769-re emelkedett múlt héten Hargita megyében a felső légúti megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma – mondta el dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője. Az intézménynél most már minden héten összesítik a háziorvosoktól kapott adatokat a náthaszezon alakulásáról. Közben igényelték és várják az ingyenes influenza elleni védőoltásokat is.
Tar Gyöngyi tájékoztatása szerint eddig 800 vakcinát kaptak, ez a megyebeli egészségügyi és szociális intézményekben dolgozók számára volt csak elegendő. Azért kapják meg ők elsőként a védőoltást, mert ha megbetegszenek, akkor gócpontot képeznek, veszélyt jelenthetnek azon beteg és idős emberek számára, akik között dolgoznak – fejtette ki a közegészségügyi intézmény vezetője.
A napokban várható
További 4000 adag influenza elleni védőoltást az egészségügyi tárca ígérete szerint a héten kap meg a közegészségügyi igazgatóság. Ebből minden megyebeli háziorvosnak 25 adagot fognak leosztani. Tar Gyöngyi szerint van orvos, akinek ez kevés lesz, például mert sok az idős betege, de az előző évek tapasztalata alapján olyan is lehet, akinek a páciensei ennyit sem fognak igényelni. Az egészségügyi személyzet mellett az influenza elleni védőoltás ingyenesen jár a betegség által fokozottan veszélyeztetett személyeknek, így a várandós nőknek, a 65 év felettieknek és a krónikus betegeknek. Ők háziorvosuknál érdeklődhetnek a következő időszakban a vakcina felől. A védettség kialakulásához két-három hét kell, ősz elején, ebben az időszakban ajánlott az influenza elleni védőoltás beadatása – mondta még el a szakember. Mivel a várandósoknál nagyon súlyos lefolyású is tud lenni az influenza, nekik is ajánlják a védőoltást.

Most volna jó
Van igény a védőoltásra, olyan betege is van, aki megvásárolta és beadatta már – mondta el dr. Bíró Dénes csíkszeredai háziorvos, akinek sok az idős páciense. Hozzátette, nem nagy, de van érdeklődés a vakcina iránt, ezért jó lenne, ha mostanában megkapnák az oltóanyagot. Úgy vélte, a várható 25-nél többet is fel tudnának használni, novemberben még egy adag védőoltásra lenne szükségük.
Aki nem jogosult az ingyenes védőoltásra, de mégis beadatná azt, az a patikákban megvásárolhatja. Több csíkszeredai gyógyszertárban kapható már a 2018–2019-es influenzaszezonra kifejlesztett, VaxiGrip elnevezésű vakcina, az ára 56,32 lej. Két patikában is azt mondták, érdeklődnek az emberek iránta és vásárolnak is belőle, főként az idősebbek.

R. Kiss Edit

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.