Mit tudunk a szírekről?

107

Rendkívül tanulságos eseményen vehettem részt minap Sepsibükszádon: a vasárnap.hu portál szervezett konferenciát székelyföldi politikai szereplők, újságírók, az egyházi sajtó képviselői részvételével. Az előadók között volt egy félig magyar, félig szír fiatalember is, Kassab Adonis újságíró-kollégánk, aki Budapesten született, de eddigi élete nagyobb részét Szíriában töltötte. Előadásában választ próbált keresni arra a kérdésre, hogy megmarad-e a kereszténység Szíriában. Előrebocsátom, meggyőződéssel vallotta: megmarad! Elöljáróban beszámolt arról, hogy milyen sekély ismeretekkel rendelkezik egy átlagos európai ember, köztük mi, magyarok is a Közel-Keletről, annak lakóiról, e lakosság kultúrájáról, vallásáról, szokásairól. Mint mondta, gyakran nekiszegezték a kérdést, hogy milyen vallású? Síita, avagy szunnita? A válaszra, miszerint keresztény, újabb kérdés következett: annak keresztelték, mert az egyik szülője magyar és keresztény? Nem – hangzott a viszontválasz –, mindketten keresztények! Ja, biztos azért vált kereszténnyé a szír szülő is, mert a magyar szülő családja ragaszkodott hozzá – így a kérdező. S csodálkoztak, mikor Kassab Adonis elmondta, hogy szír felmenői kétezer éve keresztények, szülővárosa, annak még meglévő régi utcái bibliai történések helyszíne, s a család tagjai mind keresztény nevet viseltek: nagyszülői utcájával szomszédos az az utca, amelyhez a közismert bibliai történet fűződik: a damaszkuszi úton Saul találkozott Krisztussal, aki megkérdezte tőle: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”. Saul megvakult, vakon is érkezett Damaszkuszba, ahol meggyógyult és a kereszténység elkötelezett apostola lett Pál néven. E történetben gyökerezik pálfordulás szavunk is. Többek között ezért is tartják Szíriát a kereszténység bölcsőjének. Aleppóban él az iszlám világ legnagyobb keresztény közössége, mintegy 300 ezerre becsülik számukat.
A 2011-ben kitört szíriai polgárháború szétzilálta ezt a közösséget is, sokukat elüldöztek otthonukból, másutt kellett keressenek menedéket.
Kassab Adonis tehát meggyőződéssel állította, hogy Szíriában megmarad a kereszténység. Állítását azzal támasztotta alá, hogy a közel-keleti keresztény közösség mindig más népek és kultúrák gyűrűjében élt, számtalan alkalommal üldöztetésnek volt kitéve, de megmaradt. A kereszténységet fához hasonlította, melynek vastag törzse van és szétágaznak ágai. Ezeket az ágakat gyakran nyesegették, a fát csonkították, de a közel-keleti keresztények ennek a fának a gyökerét képezik. S hiszi, vallja, hogy e gyökereket nem lehet kivágni.
Kétezer éves történelmük alatt legalább ezerötszáz évig üldözték őket, mondta, s mégis megvannak, megtartják hitüket, áldozatot vállalva érte, akár a menekülés útját választva, de soha nem adva fel a hazatérés reményét.
Az előadó kitért a kurdokkal kapcsolatos, ugyancsak hiányos ismeretekre is. Államalapító igyekezetüket, harcukat szimpátiával követi a világ közvéleménye, de kevesen tudják, hogy ők alig százötven éve jelentek meg a többnyire keresztények által lakott területeken, az oszmán törökök telepítették be őket, hogy leszámoljanak egyik vagy másik népcsoporttal, így az örményekkel vagy a szír és asszír keresztényekkel.
Két fontos dologról győzött meg Kassab Adonis előadása: mielőtt véleményt mondanánk, ítélkeznénk vagy állást foglalnánk, gyűjtsünk be minél több információt, tájékozódjunk, ne félinformációk, tévhitek alapján nyilvánítsunk véleményt. Az előítéleteket tudással, nyitottsággal tudjuk legyőzni. A másik fontos dolog meg az, hogy ha kitartunk értékeink – így kultúránk, az azt meghatározó vallásunk – mellett, védettebbek leszünk a történelem viharai ellen.

Sarány István

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.