Minden eladó

A reklám mindenhol szembejön velünk, és egy idő után hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy tudjuk kezelni. Tudjuk, hogy mindent ránk akarnak erőszakolni, és az ügyes marketingfogásoknak köszönhetően ez legtöbbször sikerül is. A különböző csatornákon felénk áramló, szolgáltatásokat és termékeket áruló videók és jól megkomponált fotók láttán mindig megszólal a fejemben a vészcsengő, hogy logikusan kell gondolkoznom, nem veszíthetem el a fejem a szép csomagolás és megnyerő szöveg ellenére sem. Jól is működött ez egészen addig, amíg egy teljesen más formában érkezett a csábítás.
Ismerőssel találkoztam egy hosszú vonatúton és kellemesen elbeszélgettünk, örülve egymás társaságának. Ilyen beszélgetések alkalmával legtöbbször az egészség, a tudatos életmód is szóba kerül, mert kevés hálásabb téma van ezeknél. A rég látott ismerősből ömlött a szó, hosszasan mesélte, mennyire megváltozott az élete az utóbbi hónapokban: egészségesen él, sokat sportol és energikus, jól alszik satöbbi. Hogyan csinálod? – bukik ki a kérdés akaratlanul is belőlem, és már helyben is vagyunk. Egy termékcsalád a felelős mindenért, ezt kell inni-enni, sőt adni a gyereknek, férjnek, rokonnak és barátnak. Meg kell venni és utána minden megváltozik, eltűnnek a testképpel kapcsolatos negatív érzések, nem lesz zsíros haj és kialvatlanság, vitaminhiány vagy stressz. És ha nagyon belelendülök, még pénzt is kereshetek vele. A beszélgetés itt fulladt le, hiszen bekapcsolt a vészjelzőm, és mielőtt elfogadtam volna a kedves ismerős által felajánlott kezdőcsomagot ingyenesen, nagyon fontos telefonhívásra kellett válaszolnom. És legközelebb már résen vagyok: a reklám egészen különös formában is érkezhet.

Boncina-Székely Szidónia

Kapcsolódó cikkek:

14,240RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb