Mi, székelyek és román barátaink

46

Idén ünneplik az egységes román állam létrejöttének százéves évfordulóját. Székelyekként, erdélyi magyarokként nem tudunk ebben a románság számára oly fontos eseményben és a kapcsolódó megemlékezésekben részt venni, mert hiányzik belőlünk az eufória: hiszen számunkra nem a helyzetünk javulását, hanem a másodrangú és -rendű állampolgári státuszt hozta ez a betagozódás, amelybe megkérdezésük nélkül kerültek elődeink, s amelyben ma is találtatunk.
A száz évből jobbára mintegy kilencvennégy telt el e függőségi viszonyban. A centenárium azonban minket is elgondolkoztat, arra késztet, hogy szóba álljunk a velünk egyazon környezetben vagy a közelünkben felbukkanó román barátainkkal, akik szeretnek és tudnak együtt lenni és élni is velünk, s olykor partnereink a jogainkért folytatott küzdelmekben. Mert egyetlen igazi esélyként kell(ene) az autonómia és az a fajta közös szellemiség „lakótársainkkal”, amelyet Kós Károly és társai fogalmaztak meg anno a transzszilvanizmus és a Kiáltó szó című röpirat által.
Ez a gondolatsor vezérel, amikor keressük a kapcsolatot azokkal, akik társnemzeti státuszt adva nekünk, igaz barátokként kezelnek és viseltetnek irántunk. Mindannyiunk hasznára. Ezekkel a reményekkel indítunk keddenként újabb interjúsorozatot, amely végigkísér a 2018-as esztendőn.

Simó Márton

A cikk a Hargita Népe március 27-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.