Mert övék és ilyen az ország?

164

Bizonyos helyeken az adott szónak ára van. Máshol viszont semmilyen következménye nincsen annak, ami elhangzott, illetve olyan, mintha el sem mondanák. Törvény is lehet rá, mégsem érvényes. Él a fertő, felbukkan, miként a gyom, áttör az európai aszfalt kérgének repedésein is. Dudva. És muhar.
Pár hónappal korábban esett meg valamelyik külföldi országban, hogy egy fontos úriemberről elterjedt: majdnem viszonya volt egy szobalánnyal. Őrizetbe vették, tették-vették, kivizsgálták az illetőt, felmentették egy nagyon fontos beosztásból, aztán úgy nézett ki, hogy megússza. Mégsem úszta meg.
Aztán olvastam az egyik nagy látogatottságú honi internetes – állami nyelven íródó – portálon, hogy nekünk is van egy ilyen emberünk, aki nem bír magával. Vagy nem bírt annak idején. Nem mostanában történt egy és más véle, hanem azt mondja, hogy korábban. Ő nem állította fél szóval sem, hogy óvakodott, hogy elkerülte a bejárónővel vagy a szobalánnyal való kapcsolatot, hanem bevallja, hogy volt. Hogy megvolt. Többször is. És nemcsak a bejárónő. A titkárnő is. Macsóságát bizonyítandó, nem egy ilyen esetet emlegetett, hanem sokat.
Olvasgattam a külföldi úriember sorsáról is ezt meg azt utána, hiszen nem ért véget körötte a cirkusz, úgy nézett ki, hogy találni fog egy másik beosztást, de nem jött össze neki, mert újabb bizonyítékok kerültek elő abban a nő-ügyben. És félre kellett vonulnia a rivaldafényből.
A honi hős azonban ismét megnyilvánult a mioritikus térben. Most már mások is szóba hozták viselt dolgait, más szinteken, és perekkel fenyegették. Nyilvánvaló, hogy ez egy kicsit sok volt, részben hazugság, férfiduma, szöveg, bőcsködés, de senkinek nem jutott eszébe, hogy felmentse emberünket, hogy visszahívja, hogy felfüggessze az állásából. Előkerült több sikkasztási téma is. Egy-két diplomahamisítás. Sorolták a csődbe vitt cégeit és az adósságait. Erre még magasabb polcra helyezték.
A mi vidékünkön az adott szónak egészen más súlya van. Járhat a szánk. Előfordul, hogy következménye is lesz a dolognak. De legtöbb esetben nem történik semmi. Vagy mégis?
Ha megpróbáljuk elővenni a témát, s a felelősök szemére hányni ezt meg azt, azonnal húzzák elő a magyar kártyát. Ők. Elsősorban arra jó az ellenünk folytatott hadviselés, hogy elkenjék az igazi gondokat. Egyik obsitba helyezett államelnökünk riasztott a minap a médiában, hogy megint ezek a magyarok… Mi lesz, ha a mintegy hatszázezer kettős állampolgár – ők szimbolikus és rommagyarok – az europarlamenti választásokon itt is, meg ott is voksol? Bárkit bevihetnek majd a közös grémiumba. Az istenadta exelnök egy pillanatig sem gondolt a Pruton túliakra, akik közül mintegy kétszázezren rendelkeznek romániai honpolgári státusszal – főként a csatlakozás után értékelődött fel az „anyaországi” személyi, hiszen az önmagukat moldávnak vallók többnyire a nyugat-európai utazások és a könnyebb munkavállalás végett honosulnak ide –, és azokat a milliókat is hanyagolta, akik 1990 után hagyták el az országot, s ma már a világ számos országában szerezhettek honosságot. Mert ők nem olyanok. Vajon? Azt hiszi a volt elnök, hogy az elénk tartott szitán nem vagyunk képesek átlátni. S hogy más sem.
Mi pedig folyton kapkodjuk a fejünket. Vajon meddig? Hogy lehet úgy hátrálni, hogy közben mégis a jóról és a haladásról álmodunk? Ha lenne bűnben és mocsokban fogant, bűnök kormával írt ajánlólevelünk, akár magasra hághatnánk.

Simó Márton

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek