hétfő, november 30, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Merj nagyot álmodni, és tegyél meg mindent érte

Vizi Botond a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskolában tanít és a Székelyföldi Jégkorong Akadémiánál gyerekcsapatot edz. A fiatal testnevelő tanárnak mindig az szerepelt legfőbb célkitűzései között, hogy a sport közelében legyen. Bár játékosként nem sikerült betörnie az élvonalba, úgy érzi, hogy álmait elérte.

– Beszélne a kezdetekről? Mikor és hogyan alakult ki a sport iránti szeretete?

– Számomra az egész sportélet úgy kezdődött, hogy édesapám amolyan focirajongó volt, állandóan az ment a tévében, kisgyerekként nem igazán szerettük bátyámmal nézni, de annál jobban szerettük űzni kint a szabadban. A foci volt az első olyan sport, amivel kapcsolatba kerültünk, nagy álmaink voltak. Nagy focisták szerettünk volna lenni, de akkoriban még nem voltak szerény környezetünkben olyan lehetőségeink, mint manapság. Viszont mindig ez volt számunka az egyik örömforrás, és az iskolában is a jó sportolók közé tartoztunk. Majd elkezdtünk focizni a falusi csapatokban, egyre inkább kezdtünk követni már a tévében is minden bajnokságot, ez a mai napig megmaradt. Ötödik osztály környékén jött még egy lehetőség, amikor hokicsapatot szerveztek, abban is nagy örömmel vettem részt. Sikerült kiszélesíteni úgymond a palettát, télen hoki, nyáron foci, és mindeközben még kézilabdázni is eljártam. Mondhatom, az egész életem így a sport körül forgott, ez töltötte ki a szabadidőnket, mondogattuk édesanyánknak, hogy mi focisták leszünk, ő meg mondta, hogy „fiaim, kevés az esély rá, válogatott játékos is csak tizenöt-húsz van egy országban”. Sajnos nem voltunk elég nyitottak, ők sem és talán mi sem, és lényegesen kevesebb lehetőségünk volt arra, hogy profikká váljunk. 

– Mikor döntött a testnevelő tanári pályáról?

– A történetben kicsit tovább haladva, valamikor a középiskolai éveim alatt határoztam el, hogy amit nem sikerült gyerekkori álmomként megvalósítani, azt szeretném szakmaként, megélhetésként csinálni, és ekkor határoztam el, hogy testnevelő tanár leszek. Aztán hál’ istennek az egész további életem úgy alakult, hogy a sport közelében maradhattam. Az egyetemet Brassóban végeztem, majd fiatal pályakezdő tanárként először Tusnádfürdőn tanítottam egy évig. Nagyon messze volt, de szerencsémre egy ismerős révén kaptam egy viszonylag jó és fenntartható szállást, pedig csak úgymond lementem „zsebre dugott” kézzel körülnézni. Tusnádfürdőn szereztem első tanári tapasztalataimat, majd az első év után sikerült elhelyezkednem, Csíkkarcfalván, a Mártonffy György Általános Iskolában. Ez a hetedik tanévem immár itt. Egyetemistaként kialakul egy kép az emberben, hogy milyen a tanítás, de amikor élesben megy a dolog, na, az egészen más. Az első napjaim tanárként nagy izgalomban teltek, ugyanakkor éreztem, hogy ez jó, ezt igazán szeretem, sikerült megtalálnom a közös hangot a gyerekekkel. Rögtön első évemben a nyolcadik osztályosok „árván” voltak maradva, így aztán már az elején megtapasztalhattam, milyen osztályfőnöknek is lenni. Mély víznek számított a javából, ráadásul még rossz osztály hírében is forogtak, de annál jobb kapcsolatunk lett, én úgy gondolom. Minden szakmában vannak nehezebb napok, nekem ez a hobbim, és próbálom egyensúlyba hozni a napjaimat, amit úgy vélek, sikerül is. A gyerekek nagy többsége szereti is a testnevelésórát, ez még könnyít a helyzeten. Igaz, talán nem minden esetben mi, testnevelők vagyunk az óraszeretet okai, hanem maga az óra jellege, a mozgás öröme és szeretete is hozzájárul ehhez.

– Csíkkarcfalván jégkorongozni is van lehetőség, ezen a téren is mondhatni otthonosan mozog. Mikor és hogyan jött az edzői munka? Miben különbözik a pedagógusi munkától?

– Elsősorban abban különbözik az edzői munka a testnevelői feladatkörtől, hogy testnevelésórán olyan gyerekek is részt vesznek, akiknek nem feltétlenül a sport az, ami felkeltette a figyelmüket, ellenben a hokiedzésekre már egytől egyig olyan gyerekek járnak, akik szeretnek jégkorongozni és csak a sport miatt jönnek korcsolyázni. Utóbbinál nagyobb az intenzitás, nagyobb a fegyelemfenntartás, míg órán azért kevésbé sportcentrikus gyerekekkel is dolgozunk, mivel az órarendben mindenkinek szerepel a testnevelésóra. Pár hónapra rá, hogy testnevelőként Csíkkarcfalvára kerültem, megkerestek, hogy lenne-e kedvem kipróbálni az edzősködést. Azóta teljes fordulatot vettek a dolgok, persze a szó pozitív értelmében: létrejött a Székelyföldi Jégkorong Akadémia, nemrégiben adták át az orvosi és metodikai központot, számos fejlesztés ment végbe, és sorolhatnám. Nagy Attila Ferenc, az akadémia jelenlegi ügyvezetője volt az, aki felajánlotta számomra ezt a lehetőséget. Eljöttem próbaidőre, a végén én is, ő is meg voltunk elégedve, azóta edzősködöm is. Mondhatni, minden egy helyen van, iskola és edzőközpont egyaránt.

– Hogyan sikerül beosztani az időt, nem megterhelő ennyi minden egyszerre?

– Vannak időszakok, amikor eléggé megterhelőnek nevezhető a program, de mindig sikerül megtalálnom a megfelelő ritmust. Amikor érezném, hogy elfáradok, sokat tudok meríteni abból, hogy látom a gyerekeken a fejlődést, a sikert. Mérkőzések végén jó visszajelzést kapni, vagy látod, hogy a gyerekkel valami jó történik, vagy szeretik a velem eltöltött időt, ez mindig jó és elegendő motiváltságot biztosít számomra, nem kell ennél több, úgy gondolom. Vannak mindenki életében hullámvölgyek, például nyolc óra tanítás után van, hogy nagyon elfárad az ember, sőt néha a gyerekeknek is ugyanolyan nehéz, de ezt próbálom orvosolni és lehetőleg áthidalni. Összességében talán nem dolgozom többet, az iskolát és az edzéseket egybe véve sem, mint mondjuk egy szakmunkás, aki alkalmanként tíz órát dolgozik.

– A családalapítás, vagy egyáltalán a magánélet és a szakma hogyan fér meg egymás mellett, mesélne erről? 

– Négy éve vagyok nős, két éve született a kisfiam. A feleségem is pedagógus, óvónőként dolgozik Csíkdánfalván, talán ebből kifolyólag jobban megértjük egymást, mondhatni egy csónakban evezünk, a szabadidőnk, szabadnapjaink nagyjából egyszerre vannak és ez segít a közös feltöltődésben, a közös pihenés, vagy éppen programszervezések tekintetében. Nyáron mindenképpen jónak mondható, hogy több szabadidőnk van, lazább az edzői munka is, hiszen a száraz edzéseket leszámítva nincs más tevékenység, az iskolába is a szünidő végett ritkábban kell bejárni, tehát ez az az időszak, amikor több időnk van a családra. Azt hiszem, jól megértjük egymást, sikerül mindent közösen megbeszéljünk, alakítjuk életünket, azt hiszem, nem panaszkodhatok. Sport tekintetében is úgy gondolom, egy hullámhosszon vagyunk. Most a vírushelyzetre való tekintettel a hétvégék is szabadabbak, mert máskor, szezonban, sokat kell utazni meccsekre, viszont mindig megpróbáljuk összehozni a dolgokat. A kisfiam is nagy sportrajongó, vele is mindig igyekszem foglalkozni, rúgjuk a labdát, néha eljönnek a nagyszülőkkel az edzéseimre, nagy érdeklődéssel van a sport iránt, remélem, ez a későbbiekben is megmarad.

– Van egy olyan vezérfonál, amely szerint az eddigiekben alakítani próbálta az életét? 

– Talán most, így kapásból, azt tudnám mondani, hogy én határozottan álmodtam arról, hogy a sport mindig életem része lesz, ez volt az egyik fő célom, majd megnősülni, külön a családommal élni, a hogyant sosem tudtam előre. Azonban mindig igyekeztem keményen dolgozni a céljaimért, az esti imáimba is mindig belefoglaltam, hogy azzal szeretnék foglalkozni, ami érdekel és amit szeretek, hogy a munka ne legyen teher számomra. Persze vannak így is néha nehezebb napok, de nagyrészt élvezet az, amit csinálok, amivel foglalkozom. Azt gondolom, hogyha hosszú távon álmodsz valamiről, az előbb-utóbb megvalósul, az én esetemben mindenképp így történt, ha visszatekintek eddigi életem alakulására. Mottóm nincs, egyszerűen kell merni álmodni, és kitartóan tenni kell a dolgunkat, és akkor megvalósulnak az álmaink. Talán még azt el tudom mondani, hogy amit játékosként nem volt alkalmam elérni, azért valamilyen szinten a jégkorongedzői  területen elért sikerek kárpótoltak. Többek között a tízévesek közül sikerült országos viszonylatban ügyes kapusokat kinevelni, és számos gyerek, akivel foglalkoztam, ott van a legjobbak között. Ezek az élmények, úgy érzem, kielégítik az igényeimet.

 


Vlaicu Lajos

Vlaicu Lajos

Kapcsolódó cikkek:

14,238RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb