Menü

100

Jót kacagtam minap Botházi Mária újságíró jegyzetén, amiben azt ecseteli bő humorral: enni kell, ha meghalunk is! Mit ettél ma? Mi volt az ebéd? Gyakorló, gondos szülő szinte naponta traktálja ezzel a kérdéssel a csemetéjét. Így volt ez már akkoriban is, amikor még napközis leányok voltunk a húgommal. Nem emlékszem már a válaszaimra, de arra igen, hogy bosszantónak találtam a faggatózást, szívesebben meséltem arról, hogy megint Szluga Lacinak jutott a fehér színű ceruza és Jolánka óvó néni kicsit megszidott, mert a Pescarus ragasztót mind felnyaltam.
Érdektelen voltam menü ügyében már csak azért is, mert nem voltam nagyevő, és sokszor, kilesve a dadusok, óvó nénik figyelmét, nagy izgalomban, fénysebességgel pakoltam át a falatokat a mellettem ülő társ tányérjára.
Velem ellentétben Kati húgomnak kiváló volt az étvágya, egyáltalán nem válogatott. Utolsó falatig megette a sziruppal körberajzolt tejbegrízt, a rizzsel teli paradicsomlevest, felhörpintette az émelygősen cukros, citromos teát, felfalta a bundás kenyeret, túrós puliszkát. Mintaóvodás volt, szakács nénik szeme fénye, kedvence. Sárgultam is, amikor fennhangon dicsérték Katika jó étvágyát, sőt még piros pontot is kapott érte, bezzeg. Ebbéli erényeit az sem csorbította, hogy a napi menü felől érdeklődő szülői klasszikus kérdésre konzekvensen, egy hároméves kisleány minden bájával felvértezve így felelt: krumplileves, krumplimásodik. Nyilván, ennél sokkalta változatosabban főzött drága Bözsi néni, és a szüleim sem aggódtak, annál is inkább, mert számos csudás képességük mellett igen fejlett foltolvasási technikával is rendelkeztek. Elég volt egy pillantást vetniük a húgom halványkék napközis kötényét díszítő foltokra, és minden kétséget kizáróan meg tudták állapítani: aznap kakaós kávé volt a reggeli, ebédre borsófőzelék és tükörtojás, netán szaftos csirkepaprikás, desszertnek Eugenia, uzsonnára májpástétomos, lekváros vagy mézes kenyér.
Voltak napok, amikor a textiltérképre kissé bonyolultabb színkombinációk, felszíni formák is kerültek, pontos megfejtéssel ilyenkor vagy a dadus vagy Manyi, vagy Jolánka óvó néni szolgált. Napközis menü ügyében kötényes adatközlőként nekem hasznomat nem vették: a Szűz jegyre jellemző kínos pedantéria első jelei már akkor megmutatkoztak, folt soha nem esett a kötényemen.
Éltük hát vidám napközis életünket, ettük a menüt, gyarapodtunk szépen. Így ment ez napról napra. Változatosság, főzhetett bármit Bözsi néni, nem gyönyörködtetett, mert a húgom mindig arról informálta a családot: hétfőtől péntekig krumplit ettünk krumplival. Mindaddig, amíg egy szép átlagos napon, amikor a megszokott „mit ettetek ma?” atyai kérdésre, bájosan, pöszén és szende arccal így válaszolt. „Az elsző volt krumplilevesz, a mászodik laszka ész cont!”

Lázár Emese

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.