Megyei kórháznapok zajlanak a hétvégén

Bemutatkozott az új orvosigazgató

403

Másodszor szervezi meg a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház a Csíkszeredai Kórháznapokat, amely ezúttal még több előadóval még szélesebb szakmai fórumot biztosít az érdeklődők számára. A hétvégén, július 6–8. között zajló rendezvénysorozaton a helyi orvosok mellett számos más, hazai és magyarországi egészségügyi intézmény, valamint egyetem képviselteti magát. A programot ismertető sajtótájékoztatón bemutatkozott a megyei kórház új orvosigazgatója, dr. Melles Orsolya is.

Dr. Melles Orsolya Fotó: Pap Éva

A csíkszeredai kórháznak az elmúlt három hónapban nem volt orvosigazgatója, július 2-ától azonban dr. Melles Orsolya tölti be ezt a funkciót miután dr. Konrád Judit korábbi orvos-igazgató lett az új kórházmenedzser.
Melles Orsolya öt éven át egy marosvásárhelyi magánklinika és laboratórium igazgatója volt egészen a közelmúltig. Elmondta, gyergyóújfalvi származású lévén, mindig érdeklődő figyelemmel követte Hargita megye, valamint a csíkszeredai kórház sorsát. Mint mondta, örül, hogy az intézményfenntartó Hargita Megye Tanácsa prioritásként kezeli a kórház ügyét. Hozzátette, szándékában áll a megkezdett utat folytatni, és azon dolgozni, hogy a lakosság számára minél minőségibb szolgáltatást biztosítson a kórház.
– Reméljük, még több szakorvost sikerül idecsábítanunk, hiszen ma már az itthon maradás is vonzó lehetőség, erre én magam vagyok az élő példa. Nemrég utasítottam vissza egy kecsegtető külföldi munkaajánlatot, hogy Csíkszeredába jöhessek – fejtette ki az új orvosigazgató, hozzátéve, hogy a Marosvásárhelyen szerzett tapasztalatait a csíkszeredai kórházban hamarosan elinduló kutatóközpontban is hasznosítaná.

Szakmai szemmel is tényező a kórháznapok
Barti Tihamér, a megyei tanács alelnöke annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy a tudományos előadások mellett értékes szakmai műhelymunkákat is tartanak a közelgő kórháznapok keretében. Örömtelinek nevezte a tényt, hogy Csíkszereda is felkerül arra a térképre, amelyen a szakemberek találkozóhelyeit tartják számon.
Szentes Antal megyei tanácsos, az egészségbiztosítási pénztár igazgatótanácsának tagja kifejtette, az elmúlt években a költségvetés meghatározásakor mindig figyelmet fordítottak a kórház fejlesztésének támogatására. Kiemelte a kórház azon törekvését, hogy regionális jelentőségű, kettes besorolású intézmény legyen. Emlékeztetett rá, hogy a kórház nemrégiben állami kitüntetésben is részesült. Reményét fejezte ki, hogy a megye más kórházaival is sikerül jó kapcsolatot kialakítani.

Kétszer annyian jelentkeztek, mint tavaly
Konrád Judit intézményvezető emlékeztetett, hogy a tavaly ősszel megszervezett első kórháznapok alkalmával nem állítottak maguknak mércét, akkor a kollégák csak egymásnak akarták bemutatni a tevékenységüket. Idén viszont kétszer annyian jelentkeztek azzal, hogy előadást szeretnének tartani: az ország más kórházaiból, több egyeteméről, sőt Magyarországról is, illetve rezidens diákok is.
Holnap, a nyitónapon az együttműködő intézmények mutatkoznak be, többek között az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a magyarországi kórházszövetség, illetve a magyarországi kardiológiai intézet, továbbá a szatmárnémeti, a zilahi, a brassói, a nagyszebeni, egy bukaresti és a marosvásárhelyi kórház képviselői. Díjazzák továbbá azokat a nyugdíjas kórházi alkalmazottakat, akik sokat tettek a csíkszeredai intézményért. Ugyanakkor a kórház együttműködési szerződést ír alá a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, hogy egymást segítsék a tudományos kutatásokban.
Szombaton tudományos dolgozatokat mutatnak be a szakemberek a Sapientia nagy- és kisaulájában, vasárnap pedig a nagyközönség számára is érdekes előadásokat tartanak a megyeháza márványtermében 11 órától kezdődően, ugyanakkor 11 és 13 óra között nyílt nap lesz a kórházban, ahol a különböző osztályok működésével, sőt még a rohammentős autóval is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Márk Boglárka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.