Megvásárolná a város a Postabank épületét

Ideális ügyfélfogadó és rendőrségi székhely

155

Tárgyalóbizottságot nevesített múlt pénteki ülésén Csíkszereda Városi Tanácsa azzal a céllal, hogy megpróbálják megvásárolni a Postabank épületét. A városközpontban lévő épületbe költöztetnék az ügyfélfogadást lebonyolító városházi osztályokat és irodákat, továbbá a helyi rendőrségnek is ez lehetne a székhelye.

A volt Postabank csíkszeredai székháza. Eladósorban Fotó: László F. Csaba

Csíkszereda városi tanácsosai soron kívüli ülésen, egyhangúlag fejezték ki azon szándékukat, miszerint megvásárolnák a Postabank épületét. A Postabank ingatlanja eladóvá vált, miután a Transilvania Bank felvásárolta a pénzintézetet. A városháza érdeklődik az épület iránt – értesüléseink szerint egyes osztályvezetők már látogatást tettek korábban az épületben –, mert minden szempontból alkalmasabb az egyablakos ügyfélfogadásra. A városháza épülete műemléknek számít, ezért nem megoldható, hogy a jelenlegi igények szerint építsék át. A Postabankban viszont eddig is ügyfélfogadás zajlott, könnyebben eszközölhetők belső módosítások, ráadásul mozgássérült-barát is – fejtette ki Füleki Zoltán alpolgármester.
– Az adóosztálytól kezdve az urbanisztikáig valamennyi osztályunk odaköltözhetne, ráadásul a majdani helyi rendőrség számára is székhelyet kell biztosítanunk, és a meglévő garázsok miatt a Postabank épülete ennek is megfelelne. A teljes ingatlant be tudnánk lakni, és a mostani városházán felszabaduló helyekkel elérnénk, hogy ne legyen ilyen zsúfoltság a polgármesteri hivatalban – részletezte Füleki.
A pénteki határozattal – Fülöp Árpád Zoltán, Márk Dezső és Marius Țepeluș személyében – tárgyalóbizottságot nevesítettek a későbbi alkudozások érdekében.
Ugyancsak pénteken 400 ezer lejjel bővítették a tanintézmények költségvetését a nyári karbantartások elvégzése érdekében, szintén 400 ezer lejjel pedig a Csíki Játékszín sürgős tetőzeti javítását biztosítják. Az előzetesen elképzelthez képest több hulladékgyűjtő edényt vásárolnak, és vizsgálják annak a lakossági igénynek a célszerűségét és kivitelezhetőségét is, amely szerint egy Mihai Eminescu utcai kihasználatlan területen parkolóhelyeket hoznának létre a szomszédos tömbházak lakói számára.
Felújítások érdekében közvagyonlistára vették továbbá az Oc­ta­vian Goga, a Nagy István és a Nár­cisz sétányt. Előbbinek a kiviteli terveit most pontosítják részletekbe menően, a Nagy Istvánnál augusztusban meghirdetnék a kiviteli tervek közbeszerzési eljárását, és a szándék alapján idén el is fogadnák a terveket, a Nárcisz sétány egyik szakaszának átminősítését pedig a szomszédos Pacsirta sétány felújítási munkálatai indokolták – tudtuk meg Szőke Domokos alpolgármestertől.

Kovács Hont Imre

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek