Megvan az FK első győzelme

Legyőzték a Mioveni-t

47

Négy vereség után learatta első sikerét az FK Csíkszereda második ligás labdarúgócsapata, amely a szintén másodosztályú CS Mioveni-t győzte le. A csíkiak a tervek szerint még két felkészülési mérkőzést játszanak a közeljövőben.

Javában készül a második ligás idényre az FK

Ötödik felkészülési mérkőzésén van túl a Cheile Grădiștei-en edzőtáborozó FK Csíkszereda második ligás labdarúgócsapata, amely ezúttal a szintén másodosztályú CS Mioveni gárdájával mérte össze erejét.
A Barcarozsnyón megrendezett összecsapáson Valentin Suciu vezetőedző ezúttal is több játékost kipróbált és szinte mindenkinek lehetőséget adott a bizonyításra. Az FK az ötödik felkészülési mérkőzését sikerrel vette, négy vereséget követően először hagyta el győztesen a pályát. Az FK korábban 2–0-s vereséget szenvedett a Viitorultól, a Nagyszebentől és a Chindia Târgoviștetől, míg a Bukaresti Rapiddal szemben 1–0-s vereség lett a vége.
– Jó edzőmeccs volt, úgy vélem, elértük a célunkat ezen a mérkőzésen is. Az első sípszótól kezdődően átvettük az irányítást és jól álltunk a pályán, hamar vezetést is szereztünk, de sajnos egy vitatható büntetőből kiegyenlítettek. Félidőben csapatot cseréltem és sokkal támadóbban léptünk fel, amely során az első 35 percben mi irányítottunk, talán a végén kerültünk kicsit nyomás alá, de az eredmény megérdemelt. Örülök a góloknak, de még tudtunk volna rúgni. Végre megtört a jég és mi is betaláltunk. Az eredmény egyébként csalóka, nem szabad elbízzuk magunkat, mert a bajnokságban teljesen más lesz – fogalmazott a tréner a találkozót követően.
A csíki alakulat a tervek szerint jövő szombaton Barcarozsnyóval játszik, majd rá egy hétre a FC Afumați együttesével. A másodosztály sorsolását július 16-án tartják.

Terítik a gyepet
Megérkezett a várva várt gyep­szőnyeg, amely már 12–14 hó­napos és Szatmár megyében készült – adja hírül az FK hivatalos honlapja.
A gyep 15 méteres tekercsekben érkezett meg Csíkszeredába, és egy traktor utáni keretre rakva görgetik rá az előkészített, fűtés- és öntözőberendezéssel ellátott felületre. A kivitelező jól halad a munkálatokkal, és amennyiben az időjárás is megengedi, akkor a hónap végére elkészül a pálya. Néhány nappal ezelőtt megérkezett a világító berendezéshez szükséges állványzat is, hamarosan az is a helyére kerül, közben dolgoznak a régi lelátón is, ahol bővült az ülőhelyek száma, hisz több széket is elhelyeztek, ugyanakkor a vendégszektort is jobban biztosítják, rendbe teszik a kerítést. A tervek szerint az augusztusi Székelyföld OTP Bank Kupán már fel is avatják a gyepes pályát.

HN-összeállítás

Felkészülési mérkőzés

FK Csíkszereda – CS Mioveni 3–1 (2–1) /Csonka (14.), Barta (43.), Erdei (52.)/
Az FK felállítása, I. félidő: Ljuljanovic – Majzik, Csonka, Berde, Kovács – Eder, Veres – Barta, Kálmán (23. Fodor), Julián – Becze.
Az FK felállítása, II. félidő: Bordás – Palmes, Csonka (67. Berde), Lalic, Simó – Veres, Erdei, Jebari – Bara, Hodgyai, Magyari.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek