Megvan a VSK első győzelme

Sikeres bukaresti szereplés

11

Idegenben aratta első sikerét a hazai férfikosárlabda-bajnokság 2018/2019-es idényében a VSK Csíkszereda. Nehéz meccsen sikerült győzniük a csíkiaknak, ám a találkozót ezúttal sem sikerült sérülés nélkül megúszni. Három kemény hét vár a VSK-ra.

Bukarestben győzni tudott a csíki csapat Fotó: László F. Csaba / archív

Megszerezte a 2018/2019-es hazai férfi­kosárlabda-bajnokságban az első győzelmét a VSK Csík­sze­reda. Lászlófy Botond tanítványai a fővárosban arattak sikert a CN Aurel Vlaicu ellen, ám a találkozót nem úszták meg a csíkiak sérülés nélkül. Medgyesy és Lokodi után László Arnoldra sem számíthat a következő fordulóban a VSK trénere.
A szombati mérkőzés első pontjait a csíkiak szerezték, ám a házigazdák hamar megfordították az állást, előnyük az első negyed közepéig tartott. Ekkor a VSK sportolói is fordítani tudtak, ám nem tudtak elhúzni, viszont a játékrész hajrájában ötpontosra növelték előnyüket. A második negyedben viszont sikerült növelni a különbséget, mely hol nyolc, hol tizenkét pont volt a csíkiak javára.
A nagyszünetre tízpontos előnnyel mentek a csíkiak, ez viszont a harmadik játékrész felénél már tizennyolc volt, ezt pedig még eggyel sikerült növelni az utolsó pihenőig. Az utolsó negyedben is a VSK akarata érvényesült, a csíkiak újabb hat ponttal tudták növelni előnyüket, így a végén 83:66-tal zárult a meccs.
– Az eredmény ugyan nem mutatja, de sokkal nehezebb volt a meccs, mint ahogyan az a tabellán látszott. Az első két negyed ezúttal jól sikerült, s ha nem is sokkal, de a harmadikban is növelni tudtuk előnyünket, a negyedik játékrészben is sikerült több pontot szereznünk az ellenfelünknél. A probléma viszont az, hogy újabb játékost vesztettünk el: László Arnold jobb bokáján sérült meg – nyilatkozta lapunknak Lászlófy Botond. A VSK Csíkszeredára rájár a rúd: Medgyesy Róbert a második fordulóban Galacon, Lokodi Mátyás a harmadik meccsen, a Bukaresti Rapid ellen sérült meg, szombaton pedig László Arnold is hamarabb befejezte a találkozót.
– Sajnos, Medgyesy Róbert számára az idény véget ért. Neki a Phoenix elleni meccsen a térdében elszakadt a keresztszalag, mi több, az oldalsó ínszalag részlegesen szakadt. Pénteken operálták Marosvásárhelyen, ő biztosan nem tér vissza a pályára a szezonban. Lokodi a Rapid elleni múlt hétvégi meccsen mellkasütést szenvedett, aminek következtében a borda és mellizom közötti részen vérömleny keletkezett. Ez legalább két-három hetes kihagyást jelent számára. László Arnold már sérült meg a bokáján, ezúttal kificamodott. Rá sem számíthatok két-három hétig – mondta Lászlófy Botond. Az edző hozzátette, három kemény hét és öt nehéz mérkőzés vár a csapatra.
– Szombaton a Kolozsvári CSU-t fogadjuk, a sereghajtó ellen győzelmi reményekkel állunk a pályára. Négy nappal később a jelenleg második Marosvásárhely otthonában játszunk, november 10-én pedig a középmezőnyben tanyázó Máramarosszigetet fogadjuk. Hét nappal később újra Bukarestben játszunk az Agronomia ellen, november 21-én pedig a CSM Foc­șani ellen hazai közönség előtt zárjuk az odavágót – mondta Lászlófy. Hozzátette, az év utolsó hónapja sem lesz túl könnyű, hiszen negyedikétől négynaponta játszanak bajnokikat, amelyet csak a karácsony szakít meg.
– Reménykedem, hogy november közepére Lokodi és László felépül, hiszen jelenleg kilenc meccsre bevethető játékosunk van, a csoportban pedig jó játékerőt képviselő ellenfelek vannak. Bízom benne, hogy előbb-utóbb Medgyesyt is pótolni tudjuk – tette hozzá Lászlófy.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.