Megújult lendülettel szolgálni a közösséget

Gyergyószentmiklósi Vöröskereszt

147

Ebben a felállásban talán nem volt aktívabb éve a csapatnak, mint a tavalyi – állítják a Gyer­gyó­szentmiklósi Vöröskereszt önkéntesei. Mint mondják, olyan időszak is volt, hogy ugyanazon időpontban három helyszínen kellett helytállni, a csapat összeszokottságából adódóan azonban ez nem jelentett gondot, így – a régi programok fejlesztésével, valamint új projektek elindításával – eredményes évet tudhatnak maguk mögött.

Vöröskereszt. Ebben az évben is a közösség rendelkezésére állnak Fotó: Archív

Talán nem is telt el úgy egy hét az elmúlt évben, hogy a Vöröskereszt gyergyó­szent­miklósi alegysége ne mutatta volna meg magát. Amellett, hogy az összes nagyobb rendezvényen elsősegélynyújtást végeztek, számos saját programot bonyolítottak le: az egyik legnagyobb talán a tavaly ősszel tartott katasztrófavédelmi gyakorlat volt, a tevékenység azonban az ünnepek idején sem csökkent, hisz a Játékot termő fa elnevezésű akciójuk nyomán több száz hátrányos helyzetű gyermek számára telt meghittebben a karácsony.
– Igazán eredményes évünk volt, a számos program mellett pedig a lakosság hozzáállását is ki kell emelnünk – fogalmazott a csapat önkéntese, Ferenczi Lilla, mondván, a nagyszabású gyűjtésükhöz rengetegen csatlakoztak, aminek köszönhetően többek között új sátorban dolgozhatnak az önkéntesek.
Hozzátette, remélhetőleg hamarosan a mentőautó kérdése is megoldódik, hisz a műszaki vizsga rendben van, a többi procedurális folyamatra viszont egyelőre várni kell.
Az egyik legnagyobb megvalósításuk a csapat bővítése volt, egyetlen nagy toborzást követően ugyanis közel húsz fiatal csatlakozott, akik mindennap aktívan kiveszik részüket a különböző tevékenységekből. Ferenczi Lilla megjegyezte, olyan, mintha saját magukat látnák az új tagokban, hisz annak idején, az ifjúsági csoport megalakításakor, ők is hasonló módon csatlakoztak a Vöröskereszthez.
– Emlékszem, mennyire vártuk, hogy végre élesben is kipróbálhassuk a rátermettségünket, de türelmesnek kellett lennünk, most pedig ugyanezt várjuk a csapat új tagjaitól is – fogalmazott, hozzáfűzve: természetesen bármikor lehet csatlakozni hozzájuk, aki pedig inkább a szociális vonalon kíván segíteni, az ott kap feladatokat.
Az új évre a lendületes munka folytatását fogalmazták meg célkitűzésként, a régi projektek mellett pedig újakat is igyekeznek elindítani. Ezek egyelőre még csak ötletként szerepelnek, azonban többek között a hivatalos szervekkel való kapcsolat megerősítése, valamint az egészségünk megőrzésére figyelmeztető kávéházi előadások szerepelnek az elképzelések között.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.