Megmaradni Isten választott gyermekeinek

25

„…látták, hogy a kő el van hengerítve.” Márk 16:4
A húsvéti ünnepek alatt ütötte meg fülemet, s szívemet egy megállapítás: „…a csokimikulásból átvedlett húsvéti nyuszi hozza a piros tojást…” Ez a kijelentés híven tükrözi a mai keresztyénség „langymeleg” állapotát. Ezért váltak a mai európai keresztyénség ünnepei kirakatünneppé és templomai múzeumokká.
Az első húsvét hajnalán asszonyok mennek a temetőbe, hogy befejezzenek egy megkezdett, a szombat beállta miatt nagy sietséggel elvégzett és abbahagyott temetést. Mi késztette erre az asszonyokat? Hiszen látták Krisztust meghalni, minden reménységüket odaveszni. De volt egy nagy erényük: a hűség, a minden keserűségben is a „csak azért is” ragaszkodás.
Ez a fajta hűség tart meg sokszor bennünket is. Amikor úgy gondoljuk, hogy már nem érdemes, mert lassan pusztul a nemzetünk, mert több a temetés, mint a keresztelés és esketés, mert már nem kell a hagyományos család, az Isten szerinti házasság, mert nem kell a gyerek, mert nem tud együtt gondolkodni és munkálkodni egy közösség, mert…, mert… De bennünk van sokszor a makacs ragaszkodás, a csak azért is. Hűségesek akarunk maradni népünkhöz, egyházunkhoz, szülőföldünkhöz, anyanyelvünkhöz, hagyományainkhoz, történelmünkhöz, mert nincs más értékünk.
Kemény, megkövesedett gondolatok, érzések. De pont a kő az, ami elválasztja az asszonyokat Uruktól. „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?”(Márk 16:3) Csak ez foglalkoztatja őket. De közben készen van a húsvéti csoda: a kő el van hengerítve, nincs a holtak közt az Élő. Isten valamilyen csodálatos módon ajándékozza meg ezeket az asszonyokat a hűséges ragaszkodásukért. A kő el van hengerítve, nem kell befejezni a temetkezést, az asszonyok lesznek a húsvéti örömüzenet első hírvivői.
Isten ugyanilyen csodálatos módon ajándékozza meg hűséges ragaszkodásunkat: minden negatív körülmény ellenére van jövendőnk, kőkemény garanciánk Jézus Krisztusban, hogy bármilyen kemény legyen az élet, bármilyen keményen bánjanak velünk emberek, éghetnek és robbanhatnak templomok, születhetnek diszkriminatív törvények és bírósági döntések, nekünk örök üdvösségünk van Krisztusban, akit semmi nem választhat el szeretteitől. Ez az ígéret kell minket is erős fundamentumú kövekké tegyen, akikre közösséget lehet építeni, akik élő kövekként épülhetnek be Isten templomába, anyaszentegyházába, akik minden emberi változás és változtatás ellenére meg tudnak maradni „csak azért is” Isten választott, megváltott gyermekeinek.
Végezetül Reményik Sándor 1921-ben keltezett sorait idézném fel. A Kövek zsoltára a kolozsvári evangélikus templom centenáriumán íródott Liedemann Márton templomépítő lelkész emlékére, de ma is aktuális üzenettel bír.

„Elhalkult, és elhalt az orgona…
De új nesz kél most a templomfalakból.
Nem halljátok? Itt körül a falakban
Dobognak a beépített kövek.
(…)

Falakká fogtok összeállani,
És visszaveritek az Ige hangját,
És visszazengitek az orgonát, –
Az imádkozó nagy nyomorúságot
S az áhítat szárnyaló énekét
Szent nyugalommal veszitek körül,
Halkan dobogni fogtok a falakban.
(…)

Így beszélnek ma hozzánk a kövek.

Barát István református lelkész

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.