péntek, november 27, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Meglepte a Fradi a Jegesmedvéket

Két papírforma, illetve két meglepetés-eredményt hozott a jégkorong MOL Liga negyeddöntőinek első felvonása. A Dunaújvárosi Acélbikák az Újpest, míg a Ferencvárosi TC a DVTK Jegesmedvék vendégeként tudott győzni.

A Ferencváros a címvédő és alapszakaszgyőztes DVTK Jegesmedvék otthonában került előnybe a jégkorong MOL Liga negyeddöntőjében. A fővárosi együttes az első húsz perc végén még hátrányban volt, ám a második harmadban fordítani tudott. A két csapat mind a négy összecsapását a miskolciak nyerték az alapszakaszban.
A 19 órára kiírt Debrecen–Brassó találkozó csúszással kezdődött a játékvezetők késése miatt. Ez a házigazdákat zavarta meg kevésbé, akik háromgólos győzelmet arattak. A MAC Budapest és a Fehérvári Titánok első negyeddöntős összecsapása fölényes hazai sikert hozott: a fővárosi gárda hat találattal bizonyult jobbnak.
A Dunaújvárosi Acélbikák csapata viszont idegenben került előnybe, hiszen a keddi első mérkőzésen 1–0-ra győzött az Újpest vendégeként. Az egyetlen találatot a kanadai Keegan Dansereau, az alapszakasz legponterősebb játékosa szerezte. A két együttes négy egymás elleni alapszakasz-mérkőzését az Újpest nyerte.
Eredmények, 1. mérkőzés: Debreceni HK – Brassói Corona 6–3 (2–2, 3–0, 1–1) /Berta (5.), Hetényi P. (13.), Varga A. (24.), Németh A. (35.), Dudas (40.), Godó (59.), illetve Bors (17.), McDonald (19., 48.)/; Újpest – Dunaújvárosi Acélbikák 0–1 (0–0, 0–1, 0–0) /Dansereau (34.)/; DVTK Jegesmedvék – Ferencvárosi TC 4–5 (3–2, 0–2, 1–1) /Pavuk (5.), Magosi (9.), Hajós R. (14.), Toulmin (53.), illetve Sumi (4.), Tendler (15.), Dubek (32., 54.), Kiss Á. (37.)/; MAC Budapest – Fehérvári Titánok 7–1 (1–1, 5–0, 1–0) /Terbócs (4.), Somogyi (23.), Kovács (26.), Jubinville (31.), Nagy G. (35., 41.), Nagy K. (37.)/.
A Debrecen – Brassó második mérkőzés lapzárta után ért véget.

HN-összeállítás

Kapcsolódó cikkek:

14,237RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb