Megkésett a roncsprogram

50

Az eredetileg beharangozott időponthoz képest jó két hónapos késéssel, viszonylag zavaros körülmények között az idei roncsprogram június 14-től beindult, mármint a magánszemélyek részére. Ez derül ki a környezetvédelmi, erdészeti és vízügyi minisztérium június 14-én keltezett sajtóközleményéből.

Roncsautók egy csíkszeredai telepen. Újraindított program Fotó: Domján Levente
Roncsautók egy csíkszeredai telepen. Újraindított program Fotó: Domján Levente

Június 14-én a reggeli órákban a környezetalap (AFM) honlapján ilyen jellegű értesítés még nem szerepelt, csupán csak azon gyártók és forgalmazók névjegyzéke, amelyek esetében a programban való részvételre vonatkozó ügycsomójukat validálták. Idetartozik az is, hogy egy kitolt határidő értelmében azok jelentkezésének utolsó határideje június 17-én jár le. Nos, ennek okán mondjuk, hogy zavaros körülmények között indították útjának a programot. Egyébként a már említett kedden, a késő esti órákban megjelent sajtóközleményben az is szerepel, hogy 116 ügycsomót nyújtottak be a gépkocsigyártók/forgalmazók, ezek közül pedig 105-öt fogadtak el és 11-et visszautasítottak. Június 14-től kezdődően az AFM megköti a finanszírozási szerződéseket a gépkocsigyártókkal/forgalmazókkal. Az is furcsa ebben az összefüggésben, hogy azok végső névjegyzékét az AFM honlapján a későbbiek során fogják nyilvánosságra hozni.

Két irányban
A környezetvédelmi miniszter, Cristina Palmer kénytelen-kelletlen elismerte, hogy a megelőző évekhez képest a program az idén megkésett, de azzal mentegetőzött, hogy annak keretében egy új szemléletmód fog érvényesülni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a „hagyományos” roncsprogram mellett bevezetésre kerül egy úgynevezett plusz (Rabla Plusz) program is, amely arra hivatott, hogy ösztönözze a teljesen elektromos járművek vagy a hibrid elektromos járművek megvásárlását olyan körülmények közepette, amikor is az ügyfél számára nem lesz kötelező egy „kivénült” jármű kiselejtezése. Amennyiben viszont egy potenciális ügyfél/vásárló össze szeretné „ötvözni” a hagyományos programot a plusz-programmal, akkor fennáll a kiselejtezési kötelezettség. Programkibővítés ide vagy oda, nemigen lehet magyarázatot találni a két hónapos késedelemre.
Az idei program kapcsán utalhatnánk arra, hogy a hagyományos kiselejtezés esetén 6500 lej értékű a voucher, amihez még hozzáadható két környezetvédelmi bónusz a következő esetekben: 1750 lejes ecobónusz, olyan új személygépkocsi megvásárlása esetén, amikor a szén-dioxid-kibocsátás kisebb, mint 100 gramm vagy egy olyan 1500 lejes ecobónusz, amikor az érdekelt személy egy hibrid meghajtású új személygépkocsi megvásárlása mellett dönt.
A Rabla Plusz program beindítása csak a hónap végére várható, még folyamatban van a jelentkező gyártók validálása, annak keretében kéttípusú eco-értékjegy nyújtható, egy 5000 lejes hibrid elektromos új személygépkocsi megvásárlása esetén vagy egy 20 000
lejes egy teljesen elektromos megvásárlása esetén.

A programban részt vevő cégekről
A megelőző időszakban az AFM már nyilvánosságra hozta azon cégek, vállalkozások névjegyzékét, amelyek szerepet vállalhatnak a kiselejtezésben, azaz jogosultak a roncsautó átvételére. Országos viszonylatban több mint 1000 ilyen cég van, köztük Hargita megyei székhelyűek is, szám szerint 7. Ezek a következők: a székelyudvarhelyi Autogrup Simo Kft., a gyergyóditrói B-Pető Kft., a maroshévízi Cotfas Ni­co­lae egyéni vállalkozása, a szé­kely­udvarhelyi Demaco Kft., a Remat Hargita Rt. csíkszeredai és gyergyószentmiklósi munkapontjai, a brassói Remat Rt. csíkszeredai munkapontja, valamint a zetelaki Psautozolant Kft.
A kedden nyilvánosságra hozott névjegyzék szerint országos viszonylatban – amint már arra utaltunk – 105 olyan cég van, amely eladói minőségben vesz részt a programban. (Számuk tulajdonképpen ennél nagyobb, mert vannak olyanok, amelyek nem külön-külön nyújtották be a validálási ügycsomót, hanem nevükben a márkaképviselet.) A megyénkben tevékenykedő hivatalos forgalmazók mindegyike részt vesz a programban, mármint eladói minőségben.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.