Meghallani a csendben Istent és egymást

zarándoklat a természetben

569

Néha el kell vonulnunk ahhoz, hogy csendet találjunk, találkozhassunk Istennel, önmagunkkal és másokkal a felszínességen túl, lelkünk mélyén. Van, hogy csak utakat keresünk, nem tudjuk, hogyan tovább és azt reméljük, hogy ha kiszakadunk a mindennapi rutinból és szabadon engedjük a lelkünk, válaszokra találunk. Ilyen célokkal indultunk útnak múlt vasárnap Molnár Sándor vezetésével a Mária út Kájoni János szakaszán.

Kitartó gyaloglók. Lelki békéjüket keresték a zarándokok Fotó: Barabás Emőke

A tematikus zarándoknap a IV. Szakrális művészetek hetének utolsó programpontja volt és a megbocsátásról szólt. A témát Györgypál Enikővel, a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) munkatársával egyeztetve választotta Molnár Sándor zarándokvezető, az Erdélyi Mária Út Egyesület koordinátora.
– A megbocsátás olyan kérdés, amelynek Erdély-szerte prioritásnak kellene számítania – hangsúlyozta a HMKK munkatársa. Hozzátette: már tudták, hogy készülnek a tematikus zarándoklatok, és adta magát a lehetőség, hogy összekapcsolják a 390 éve született Kájoni János-emlékévvel. Véleménye szerint a felszabadulás, a megbékélés életmentés is egyben. Továbbá a Járjunk együtt a kiengesztelődés útján! mottó pedig az idei év meghatározó élményeihez köthető, és az Erdélyi Mária Út ezt konkrétan tovább tudja vinni.
Megbocsátásra nagy szükségünk van, hogy felszabadulhassunk, hogy elengedhessünk gondokat, embereket s újra felépíthessük lerombolt önmagunkat. Több lépésben fedeztük fel a megbocsátás kegyelmeit. Elsőként szembe kellett néznünk önmagunkkal, azzal hogy miként vagyunk, milyen sérülések, sebek vannak bennünk, és hogy ezek honnan származnak. Második lépésként azt kellett feltérképeznünk, hogy hogyan hordozza testünk ezeket e lelki fájdalmakat, van-e valamilyen fizikai tünete ezeknek a sebeknek. Harmadik körben meg kellett néznünk, hogy mely értékeinkbe gázoltak bele, amikor ezeket a sebeket szereztük, például szeretet, tisztelet, megértés, harmónia, elfogadás stb. Itt kissé mélyebben is foglalkoztunk a megbocsátással. A megbocsátás elsősorban önmagunknak ajándék, mert amíg rabja vagyok a fájdalomnak, gyűlöletnek, bánatnak, saját magam rombolására adok lehetőséget. A megbocsátás önmagában nem állítja helyre a kapcsolatot, azt újra kell építeni, ha a másik ember is nyitott rá. Ha valaki nem tud elég szeretetet nyújtani, nem azt jelenti, hogy nem vagyok szerethető, hanem azt, hogy az illető nem képes többet adni, ennyi telik tőle. Ilyen és ehhez hasonló elmélkedések kíséretében haladtunk Molnár Sándor vezetésével a Kájoni zarándokút 6 kilométeres szakaszán. Az esemény tizenkét résztvevője elcsendesedve és önmagára találva tért haza az élménydús délelőtti programról. Molnár Sándor zarándokvezető pozitívan értékelte az esemény, a visszajelzések alapján.
– Egy olyan témát jártunk körbe, amiben van tapasztalatunk, hisz ahhoz, hogy harmóniában éljünk önmagunkkal és másokkal, nagyon fontos a megbocsátás egyéni szinten is – véleményezte a zarándokvezető.
A csíkszeredai Katona Krisztina Csilla résztvevő feltöltődve távozott a zarándoknapról.
– Nem volt bennem elvárás a mai nappal kapcsolatban, de békésen és lelkesen távozom, új emberekkel ismerkedtem meg, és olyan gondolatokkal megyek el, amikkel foglalkoznom kell a jövőben – fogalmazott a résztvevő.

Barabás Emőke

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek