Megemelt gyógyszerkompenzáció

19

A kormány szeptember 17-i ülésén módosították és kiegészítették azt a névjegyzéket, amelyen fel vannak tüntetve azon gyógyszerek megnevezései, amelyek esetében a biztosítottak hozzájárulás-fizetés vagy hozzájárulás-fizetés nélkül juthatnak hozzá azokhoz. Természetes, hogy csak akkor, ha a gyógyszervásárlás orvosi ajánlás, illetve vény alapján történik, s amint már arra utaltunk, annak a betegnek biztosított jogállása van. Úgyszintén egyes nyugdíjaskategóriák esetében megemelkedett a támogatás kvantuma.

A Hivatalos Közlöny szeptember 15-i számában jelent meg a 2015/741-es kormányhatározat, amely révén módosították és kiegészítették a fentebb említett névjegyzéket jóváhagyó 2008/720-as kormányhatározatot. Nem térnénk ki a viszonylag terjedelmes kormányhatározat szövegének részletes ismertetésére, bár ugyanaz számos beteget érinthet, a gyakorlatba ültetés viszont a családorvosokra, illetve a szakorvosokra hárul. Következésképpen ők kell éljenek azokkal az új lehetőségekkel, mármint a gyógykezelés tekintetében, amelyeket megteremt ez a kormányhatározat. Egyébként a jövő időt kell használnunk, mert a kormányhatározat október 1-jétől lép hatályba.

Más-más kompenzálási arány
A módosítások között van az is, hogy egyes gyógyszerek esetében a kompenzálási arány a referenciaár 90 százaléka lesz, mások esetében 50 százalék, továbbá másabbak esetében 20 százalék, de lesznek olyanok is, amelyek esetében 100 százalékos. Említettük, hogy október 1-jétől jelentősebb arányú kompenzálásra számíthatnak az alacsony nyugdíjban részesülő személyek. Tételesen arról van szó, hogy azok a nyugdíjasok, akik havi nyugdíjának kvantuma nem haladja meg a 700 lejt és nincs másabb jövedelmük, egyes gyógyszerek esetében 90 százalékos ártámogatásban részesülnek. Ez úgy értendő, hogy amennyiben a vényen szereplő gyógyszerek referenciaára havi viszonylatban nem haladja meg a 330 lejt. Itt tulajdonképpen a küszöbérték megemeléséről is szó van, lévén, hogy eddig az a havi összeg 300 lej volt.

Kitágul a kör
A kormányhatározat jelentette kiegészítés értelmében a támogatott gyógyszerek névjegyzéke kibővült, azaz felkerültek újabb gyógyszerek is a névjegyzékre. Jobbára olyanokról van szó, amelyek hatékonyabbnak bizonyultak adott betegségek kezelésében. Azok felírási módjáról ugyancsak rendelkezik a kormányhatározat. Ugyanakkor felkerült a kompenzált gyógyszerek listájára 21 olyan készítmény is, amelyek esetében 20 százalékos kompenzálásra lesz lehetőség október 1-jétől. Ezek között van többek között a Piroxicamum, a Ranitidinum, a Piracetamum. Ezzel egyidejűleg megszűnik 17 gyógyszertípus támogatása, azaz azokra majd nem nyújtható kompenzálás. Ezek között említhetjük a Ginkgo Bilobát, Glucosaminumot.
Évek óta nagy gondot jelent a Hepatitis C vírusos fertőzés, illetve annak kezelése, valamint a szükséges gyógyszerek kompenzálásának a kérdése. (A Hepatitis C gyakran tünetmentes, a krónikus fertőzés azonban a máj hegesedéséhez, majd több év után májzsugorodáshoz vezethet, de kialakulhat májelégtelenség, májrák is.) Nemzetközi tapasztalatok szerint amennyiben megfelelő módon kezelik a betegeket, azok 50 és 80 közötti százaléka meggyógyul, országunk esetében azonban problémát okozott és okoz a hatékony gyógykezelés, illetve az árkompenzálás kérdése. Az elmúlt héten Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter egy sajtóértekezleten részletesen beszámolt erről a bonyolult kérdéscsoportról. Utalt arra is, pontosan nem tudni, hogy hány ilyen beteg van, de a becslések szerint 530 ezerre tehető a megfertőzöttek száma, ugyanakkor 50 000 olyan páciens van, akik már átestek a kezelésen, illetve akik esetében nem volt eredményes a kezelés, 5000-en pedig a kezelésre várnak. A többiek esetében még nem igazolódott be a diagnózis. A szóban forgó mintegy 500 beteg kezelése tekintetében következhet be a legrövidebb időn belül előrelépés, legalábbis ezt állította az egészségügyi miniszter, lévén, hogy egy új kezelésre nyílik lehetőség. Utalt arra is, hogy a szükséges gyógyszerekre vonatkozó tárgyalások még júniusban megkezdődtek, azok most már finalizálódtak, és előreláthatólag még e hónap végéig megállapítják a kezelési ügycsomók jóváhagyási eljárását. Azt is nyomatékolta, hogy szerinte Románia viszonylatában új távlatok nyílnak meg a Hepatitis C kezelésében.

Maximális árak
Közvetlenül nem tartozik ide, de utalnunk kell egy másik jogszabályra is: a Hivatalos Közlöny szeptember 15-i számában jelent meg az egészségügyi miniszternek a 2015/1122-es rendelete, amely révén módosította és kiegészítette a nem is olyan régen megjelent 2015/810-es rendeletét. Ez utóbbi rendelet az országos gyógyszerkatalógusban szereplő gyógyszerek maximális árainak jóváhagyására vonatkozik. A mostani rendelet lényegét az annak szerves részét képező két melléklet jelenti. Azokat viszont egyelőre még nem közölték a Hivatalos Közlönyben, holott a rendelet szeptember 15-től kezdődően hatályba lépett.

Hecser Zoltán

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.