Még nem tanulnak közgázt, de máris jól teljesítenek

138

Ismét rangos gazdasági versenyen szereztek dobogós helyezést a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákjai. Érdekesség, hogy a sikeres csapat kilencedikesekből állt össze, és ők még nem is tanultak gazdasági tantárgyakat.

Gimisek az élvonalban. Rangos gazdasági versenyen lettek másodikok Fotó: Hajdó Andrea

Tizedik alkalommal hirdette meg a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozata a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyét (KÜTV). A hétvégi, kolozsvári döntőbe bejutott a Tamási Áron Gimnázium kilencedikes diákokból álló NashEquilibrium (Kiss Péter, Molnár Dávid, Zajzon Ferenc Zalán) csapata is. A versenyre közel 60 csapat regisztrált, a végső megmérettetésen pedig 15 neves erdélyi középiskola diákjai versenyeztek egymással.
Az idei esetet a Bonafarm cégcsoport biztosította, amelyben romániai terjeszkedéssel kapcsolatosan vártak megoldási javaslatokat a középiskolás diákoktól. A cég képviselői jelen voltak a zsűriben, és elmondásuk szerint sok használható ötletet hallottak, amelyeket érvekkel, alapos számítással is alátámasztottak a versenyzők – tájékoztatott Dimén-Varga László társadalomtudomány szakos tanár.
Bár az utóbbi 3 évben zsinórban a Tamási diákjai lettek a legjobbak, ez most nem jött össze: a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata erősebbnek bizonyult. A második helyet viszont sikerült megszereznie a gimis cspatnak. Dimén-Varga szerint azért is kiemelkedő ez a teljesítmény, mert olyan diákokról van szó, akik még nem tanultak gazdasági tárgyakat, és mégis maguk mögé utasították a 11–12. évfolyambeli csapatokat egész Erdélyből. Az ifjú „gazdasági tanácsadók” az értékes nyereményeken és pénzjutalmon kívül pályaorientációs képzést is nyertek az osztályuknak.
A megyénkből a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium, illetve a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium csapatai is jeleskedtek a KÜTV hétvégi döntőjében.

Asztalos Ágnes

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.