Még munkálkodhatunk…

27

Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: ,,Mester, ki vétkezett: ez, vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: ,,Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei. Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.” Jan 9.1–4.

Közülünk mindenki ismeri a bűn eredetét és emlegeti Ádám és Éva nevét. Nem vagyunk ilyen tisztán látók, amikor arra a kérdésre próbálunk választ adni, hogy a földön a sok szenvedésnek mi az eredete. Az úton haladva Jézus és tanítványai találkoznak egy vak emberrel.
A vakság szenvedést jelent, és a korabeli gondolkodás szerint a szenvedés mögött ott van a bűn, és ahol bűn van, ott van annak büntetése is. Ez a felfogás vezetett oda, hogy az ember könyörületesség nélkül tudott elhaladni a szenvedők mellett, mert ha valaki szenvedett, az csak azért volt, mert vétkezett és annak büntetését hordozhatta. Erre a felfogásra a fenti ige háromféle magyarázatot ad. Az első kettőt a tanítványok fogalmazzák meg, a harmadikat meg maga Jézus. Az első megfejtés az, hogy ez a vak ember vétkezett, és most annak büntetését hordozza. Mivel egy olyan emberről van szó, aki már vakon született, ez a válasz nem fogadható el olyan könnyedén. Ennek elfogadása azt feltételezné, hogy ennek az embernek volt egy előbbi élete, amelyben vétkezett, és most annak büntetését hordozza. Úgy látszik, a lélekvándorlás elmélete már abban az időben is ismert volt. Ha pedig az ember valami olyan dologért szenved, amiről nem tud, akkor mi értelme van a szenvedésnek? A második megfejtés az lenne, hogy nem a vak ember vétkezett, hanem annak a szülei. „Megbüntetem az atyák vétkét a fiakban harmad- és negyedízig” – hangzott el a jóslat a Tízparancsolatban. Ezt az elméletet alátámasztaná az is, hogy már a születendő gyermek sok testi és lelki betegség csíráját hordozza magában.
Jézus mindkét elméletet elutasítja. Ha egy szenvedőt látunk, az azért van, hogy Isten erejének lehetőségét lássuk abban, hogy munkálkodjék bennünk és általunk. Milyen előítélettel nézünk a szenvedőre? Egy faluban volt egy kolostor, ahol szerzetesek éltek. Volt közülük egy, aki mindig részeg volt, és ezt az emberek nagyon szégyellték. Amikor a szerzetes meghalt, boldogan ment el az egész falu a temetésére, mert úgy gondolták, hogy végre nincs, amiért szégyenkezniük. A temetési szertartást a kolostor apátja végezte és Istenről beszélt. A végén elmondta, hogy a szerzetes, amikor még kisgyermek volt, a szülei magukkal vitték a mezőre, de mivel sokat sírt, nem tudtak dolgozni, ezért megoldásként pálinkát adtak neki, hogy hallgasson. Amikor a kolostorba került, naponta 22 pohár bort kellett innia. Egész életében azért imádkozott, hogy ettől a szenvedélytől megszabaduljon. Halála előtt csak két pohárral ivott, de már attól is részeg volt. Mi, emberek, csak egy részegest láttunk benne. Isten egy olyan gyermeket, aki egy életen át küzdött lelke üdvösségéért.
Még munkálkodhatunk, mert még nappal van. Engem ez az ige emlékeztet arra, hogy én nap mint nap növelem tartozásomat. A vak ember szenvedésére adva van három válasz. Te, testvérem, melyiket tartod igaznak? És a te lelked melyiket fogadja el?

Gilyén Sándor református lelkész

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.