Még mindig tabu a szex

Beszélgetés Albert Ildikó pszichológussal

1 498

Nemrég az erdélyi nők szexuális életéről készített felmérést egy szexuálterapeuta, aki azért választotta ezt a témát, mert szerinte még mindig tabuként kezeljük a szexualitást. Albert Ildikó pszichológust kérdeztük a téma kapcsán.

– Elzárkóznak-e a nők, a férfiak, ha beszélniük kell a szexuális életükről?

– Igen, nyilvánosan mindkét nem elzárkózik attól, hogy érdemben beszéljen, beszéljünk róla. Elenyészően kevés kivétel van, és ez nem tudja ellensúlyozni, megváltoztatni vagy legalább megmozgatni a nagy hallgató tömeget. Ha mégis szóba kerül, akkor a nők inkább hallgatnak vagy általánosságokat mondanak, a férfiak pedig vagy szintén hallgatnak, vagy azzal mutatják meg a „bátorságukat”, hogy malackodnak: viccel, ízetlenkedéssel, poénkodással ütik el. Más a helyzet, ha négyszemközt kerül szóba. Akkor rendszerint mindkét nem valamilyen szinten hajlandó beszélni róla, csak egészen másképp.

– A szexuális felvilágosítást milyen korban kellene elkezdeni?

– Az anyaméhben. A szülőknek kellene hogy legyen ehhez megfelelő hozzáállásuk, és akkor ez is olyan természetesen történhetne, mint ahogyan szobatisztává neveljük a gyerekeket, illetve megtanítjuk őket szépen enni, használni az evőeszközöket, megtörölni a szájat. Persze néha még ezek a dolgok sem valósulnak meg. Hát akkor a szexuális felvilágosítás! Én úgy gondolom, hogy nem lehet bizonyos kort megjelölni, inkább a helyzete válogatja. Amikor a gyermek nemi hovatartozását tisztázzuk – mert ezt látja, rákérdez, elég korán foglalkoztatja és épp ezért szerintem ezt jó tisztázni, annak ellenére, hogy a korszellem már valami egészen mást valósítana meg –, már ott elkezdődik a nemi nevelés. Hisz annyi mindent kérdeznek a gyerekek (megszületik a testvérke vagy baba érkezik a tágabb családba), és ez mind olyan lehetőség, amelyet kár elszalasztani és dajkameséket mondogatni a gyerekeknek. Nyilván, ha hamarabb nem is, de legalább az első menses, illetve magömlés körül ideje lenne ezekről beszélni, meg persze mindarról, ami velük jár.

– A szülőnek kötelessége felkészítenie a gyerekét?

– Nem is tudom, ma melyek a szülő kötelességei, annyira ellentmondásossá vált ez a szerep is. Szerintem ez is, meg sok más is a szülő feladata, hisz valami módon mindenképp ad valamiféle információt, modellt a gyermeknek az egyszerű létével, a családban, társadalomban elfoglalt helyével és szerepével, a viselkedésével.

– Kell-e nyíltan beszélnünk arról, hogy mi szerez örömet az ágyban? Arról, hogy mit kell éreznie egy nőnek, ha orgazmusa van?

– De még mennyire! Kellene! Erről is, meg sok egyébről az intimitással, a párkapcsolattal meg a munkamegosztással, a tanulással, alkoholizmussal, agresszióval és rengeteg más dologgal kapcsolatban is.

– A székely férfiak és nők állítólag zárkózottak, prűdek. Mi a tapasztalat, megbeszélik-e otthon, hogy kinek mi a jó az ágyban? Vagy még mindig az a régi felfogás van érvényben, hogy a nő – saját érzelmeit figyelmen kívül hagyva – eleget kell tegyen férje kívánságainak?

– Nagy többségükben zárkózottak, prűdek – ez tény. Nem beszélnek, pontosabban nagyon kevesen, és azok is ritkán beszélnek az intimitásról, meg úgy a kapcsolatokról általában. Inkább csak veszekedéskor vágják egymás fejéhez mindazt, ami felgyűlt, amivel elégedetlenek ezen a téren. Meg persze minden egyebet. Nagyon ritkán találkoztam olyannal, hogy a nő kezdeményezzen erről beszélgetést, mert fél, szégyelli, úgy gondolja, eleve ellenállásba, meg nem értésbe, elutasításba, sőt agresszióba ütközik, mint ahogyan rendszerint ez is történik. Olyannal már sokkal inkább, hogy a férfi elégedetlenkedett a túl kevés szex miatt, és akkor a nő megpróbált arról beszélni, miért kerüli. Illetve ismerek olyan eseteket (nem tudok más kifejezést használni, bár nem szeretem az emberi sorsokat esetté minősíteni), amikor tanácsadás vagy pszichoterápia hatására sikerült erről érdemben beszélni és változtatni is rajta.
Valóban gyakori az, hogy a nő eleget tesz az ún. „házastársi kötelességének”. Igen ám, de ez a magatartás nagyon sok kérdést vet fel. Pontosabban rengetegféle válasz van arra az egyetlen kérdésre, hogy „miért teszi ezt?”. Mert ez nem egyértelmű helyzet. Szerintem a nők nem mindig egyszerűen áldozatok ilyenkor. Ez akkora téma, hogy külön kellene erről nagyon sokat beszélni! És még valami nagyon fontos: nem mindenhol van probléma a szex körül. Van olyan, amikor indulásból megy. Vagy ösztönösen összecsiszolódnak. Esetleg nagyon ritkán ugyan, de képesek beszélni róla – ez a nagyon jó kapcsolatok esetén, a fiatalabb korosztálynál figyelhető meg. Amikor a férfi nyitott, fontos neki, hogy a nőnek is öröm legyen az intim együttlét.

– Azok a nők, akik felkeresik önt a rendelőben, beszélnek-e szexuális problémáikról?

– Bármivel keresnek meg, előbb-utóbb mindig szóba jön ez is. Kifejezetten szexuális problémával nagyon ritkán jönnek hozzám, de gyakran kiderül, hogy a panaszok hátterében leginkább a kényszerszex, a kötelességként végzett és megélt nemi kapcsolat húzódik meg.

– Mi a leggyakoribb gond, amivel nincsenek megbékélve?

– A nőknek az, hogy a partner egyáltalán nem figyel rájuk: csak az érdekli, hogy meglegyen az aktus, amikor ő vágyik rá. Gyakori panasz, hogy ittasan, piszkosan akarnak szexelni a férfiak, a nőkben pedig ez visszatetszést kelt, amit persze nem lehet megbeszélni. Vagy nagyobb csetepaté után akarják az együttlétet, mintha mi sem történt volna vagy épp békülésképpen. És képtelenek felfogni, még kevésbé elfogadni azt, hogy ez a nőknél rendszerint egészen másképp működik. Előbb el kell múlnia a megbántottságának, ha egyáltalán elmúlik, vagy valahogyan túl kell tennie magát rajta („elfelejti”), és csak utána képes a szeretkezésre. Ellenkező esetben úgy érzi, hogy megerőszakolják. Arról pedig, hogy nagy veszekedés, esetleg tettleges bántalmazás után ez legyen a kibékülés, inkább csak rémálmaikban gondolnak, de a valóságban semmiesetre sem. Míg a férfiaknál valóban ez „megoldás”, hisz „feszültségoldó vagy csak úgy izé és egyáltalán”.

– Többször fültanúja voltam nők társaságában, hogy kizárólag azért fekszenek le a férjükkel, hogy az ne keressen magának szeretőt. Feladatnak tartják a szexet. Korrekt-e ez a hozzáállás?

– Nem is tudom, hogy ez leírható vagy sem a korrekt-inkorrekt fogalompárral. Ebben a kérdésben megint onnan indulnék, hogy ez nagyon sokértelmű és sokrétegű helyzet. A legfontosabb kérdés: miért feladat neki a szex? Vajon ez mindig így volt? Ha nem, akkor miért változott meg? Ha igen, akkor miért lett a kapcsolatból házasság? Illetve ezek után miért tartják fenn? Miért nem változtat rajta az így érző nő? Mert sokszor bizony azt is lehet hallani, hogy eleve bekalkulálták, hogy ezt is ki kell bírni, meg hogy ez az ára annak, hogy jól éljen és hasonlók. Ismétlem, ez egy nagyon színes, sokoldalú téma, és érdemes lenne azokkal az aspektusokkal is foglalkozni, amikről nem szoktunk beszélni.

– Szükséges-e az önbizalom, önmagunk elfogadása ahhoz, hogy minőségi szexuális életünk legyen?

– Lehet jó szexuális életünk, függetlenül a személyiségünk milyenségétől, illetve attól, hogy mekkora az önbizalmunk. Ellenben ahhoz, hogy egy nem jó intim kapcsolatot meg tudjunk változtatni, azaz beszélni tudjunk róla, tegyünk érte, ahhoz föltétlenül kell önbizalom, meg a másikba vetett bizalom is.

Nagyálmos Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek