Még lehet jelentkezni népiskolás hallgatónak

38

Elkezdődtek októbertől a Hargita Megyei Művészeti Népiskola képzései. A szövés-varrás tagozaton több mint nyolcvanan kezdik idén a tanévet, de még mindig lehet jelentkezni első éves népiskolás hallgatónak.

Értékmentő hallgatókat toboroz a népiskola Fotó: nepiskola.ro
Értékmentő hallgatókat toboroz a népiskola Fotó: nepiskola.ro

Negyedik éve működik Gyergyószentmiklóson a Hargita Megyei Népiskola szövés-varrás tagozata, a jelentkezők létszáma évről évre gyarapodott, már a környező településeken is működnek csoportok. Bár október elejétől kezdődött a tanév, még a hónap végéig fogadják a jelentkezőket – mondta el lapunknak Kisné Portik Irén néprajzkutató, az oktatás vezetője. Hozzátette, népiskoláról lévén szó, nincs korhatár megszabva, így bárki jelentkezhet, aki e téren képezné magát. Már nyolcvan körül van azoknak a száma, akik Gyergyószentmiklóson, a környező falvakban, valamint Csíksze­redában és Felcsíkon tanulják a szövést, varrást, székelyruha-összeállítást Kisné irányításával. Gyer­gyószentmiklóson ez idáig a Népművészeti Alkotóházban zajlott az oktatás, de mivel jelenleg azt felújítják, így egyelőre a művelődési központ Karancsi-termében találkoznak a hallgatók, majd csoportonként egyezik meg, hogy a későbbiekben hol kerül majd sor az órákra.
Kisné Portik Irén megjegyezte, olyanok jelentkezését is várja, akik a jövőben oktatóként vállalnának szerepet a népiskola életében. Mint kifejtette, jövőre már nem szívesen vállalna újabb elsőéveseket, hiszen nyugdíjba vonul, és a néprajzkutatóként gyűjtött anyagára szeretne időt szentelni. Hozzátette, ugyanakkor a népiskola egy lelki gondot vesz le a válláról.
– Gyűjtéseim során nemcsak lefényképeztem, lejegyeztem a megmaradásra érdemes tárgyakat, jelképeket, hanem meg is tanultam az előállítási folyamatát, eléggé szorított a gondolat, hogy szinte mindegy, hogy a Juli nénik, Mari nénik temetésével vész el vagy én viszem a sírba, de a hároméves művészeti népiskolás oktatás sokat könnyített a lelkemen, mert sok mindent át tudtam adni – fogalmazott. Kisné leszögezte, a népiskola az elméleti tudás valamint gyakorlati ismeretek átadásával valóban értékátmentő, -megtartó munkát végez.
A szövés-varrás tagozaton egyébként az elsőévesek szálszámolásos kézimunkákat készítenek, az öltéstechnikákkal, valamint a fogalmakkal ismerkednek. A másodévesek a szövés rejtelmeit sajátítják el, harmadéven pedig horgolni tanulnak, székely ruhát készítenek, úgy, hogy mindent a saját kezükkel varrnak, hímeznek.

Lázár Hajnal

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.