Még idén be kell nyújtsák kérelmeiket a gazdák: Előzetes jóváhagyáshoz kötött gázolajár-támogatás

62

Év végéig fogadja a gazdálkodók 2020-as gázolajár-támogatáshoz szükséges előzetes jóváhagyási kérelmeit a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) megyei központja.

Most kell igényelni, ha jövőre is olcsóbb gázolajjal kívánnak dolgozni a gazdák

December végéig fogadja a gázolajár-támogatási előzetes engedélyezési kérelemmel érkező gazdákat a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség. A kérelmeket minden esetben a kifizetési ügynökség megyei központjaiban lehet benyújtani: a Hargita megyei gazdák esetében ez az intézmény csíkszeredai, Haladás utcai székhelyét jelenti.
Az előzetes jóváhagyás igényléséhez a kérelmező személyazonossági igazolványának, jogi személyek esetében a cégbejegyzési dokumentumának másolata szükséges, ezen kívül a mezőgazdasági regiszter alapján kibocsátott, a művelt területekre, haszonállatokra, méhcsaládokra vonatkozó eredeti igazolást is kérik. Amennyiben az üzemanyagár-támogatást a gazda öntözőberendezések működtetésére venné igénybe, akkor a támogatási kérelemhez a terület öntözésére kötött szolgáltatói szerződés másolatát is szükséges csatolni.
Az előzetes jóváhagyás megszerzése alapfeltétele annak, hogy a gazdák jövőre a gépesített mezőgazdasági munkálataikhoz vásárolt üzemanyag-mennyiségeket az ügynökség felé negyedévenként elszámoltathassák. A gépesített mezőgazdasági munkálatokra kínált üzemanyag-támogatást magánszemélyek is igénybe vehetik, amennyiben vállalják, hogy az előzetes jóváhagyási kérelmeik kedvező elbírálása után legtöbb hatvan napon belül – de még az első negyedévi gázolaj-elszámolásaik benyújtása előtt – egyéni vállalkozóként vagy engedélyezett magánszemélyként jegyeztetik be tevékenységüket. A jövedéki adó utólagos visszatérítéséből eredő támogatás idén literenként 1,9 lej volt.
A növénytermesztési ágazaton belül a gabonatermelők egy esztendőben változatlanul hektáronként 78 liter üzemanyagra, a rizstermelők hektáronként 96 liter gázolajra, a borsó és olajos növényeket termesztők hektáronként 78 literre, a burgonyatermelők hektáronként 150 literre, a cukorrépa termelők 139 literre, a dohány és komló termelése során hektáronként 140 literre, a gyógy- és fűszernövények termelése esetében hektáronként 100 literre igényelhetik a jövedéki adó részbeni, literenként durván 1,74 lejes visszatérítését. A gazdák a szabadföldi zöldségtermesztéshez hektáronként évi 148 liter kedvezményes árú üzemanyagot vehetnek igénybe, ugyanezt a mennyiséget az üvegházi termesztés esetében hektáronként 75 literben, a dinnyetermesztők esetében hektáronként 150 literben, a gombatermesztők esetében 80 literben, míg a virág és dísznövénytermesztők számára hektáronként 100 literben határozták meg.
Éves szinten a kaszálók és természetes gyepterületek művelésére elszámolható gázolaj-mennyiség hektáronként 30 liter lehet, míg a takarmánynövény-termesztéshez és a silózáshoz a gazdák hektáronként 130 liter kedvezményes árú üzemanyagot használhatnak fel, de ugyanez a mennyiség érvényes a gyümölcsösök gépesített megmunkálásához is. A gázolajár-támogatás az élelmezési célokra nem használható energia-növények termesztésére is igénybe vehető: az évente elszámolható mennyiséget ez esetben hektáronként 100 liter üzemanyagban korlátozzák.

Domján Levente

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek