Még élhetett volna…

Margójegyzet

167

Mondják nagy bizonyossággal a fiatalon elhunyt kortársukról a barátok, ismerősök még akkor is, ha korai távozását sejteni engedte veleszületett betegsége vagy a mind kevesebb reménnyel biztató gyó­gyulása. Ez történt 81 esztendővel ezelőtt, 1938. június 7-én a mindörökre eltávozott angyali költővel, Dsida Jenővel is, a „lélekszemű emberrel”, ahogyan Őt Czegő Zoltán nevezte egyik szép verse címében.Életereje fogytán, halálos ágyán három versét diktálta tollba feleségének, köztük a Lássuk, vajon itt… kezdetűt, amelynek utolsó soraiban így sóhajt fel: „Boldog lennék már, de zokogva boldog, / bár ha eljutnék rogyadozva, mászva, / bús betegszobám napos ablakáig. / Ez sem lehet már.” Pedig lehetett volna, sőt messzibbre is… Egyszóval, még élhetett volna…
Tanú volt rá a neves orvosprofesszor, dr. Dóczy Pál, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem egykori tudós tanára. Visszaemlékezését a vásárhelyi Népújság 2000. december 29-i száma közölte. Őt idézem a továbbiakban szó szerint:
„A szervátültetések terén is érnek meglepetések. A szívsebészet gyorsabb léptekkel halad előre, mint gondoltuk nem is olyan rég. Dsida Jenő, a bámulatos tehetségű költő 1938-ban halt meg, 31 éves korában. Még medikusként jelen voltam Kolozsvárt Hațieganu professzor előadásán, amikor a költő készségesen bejött lakásáról, hogy a remek előadó orvosprofesszor bemutassa nekünk Dsida veleszületett végzetes szívbaját. Amit ma kurrens módon operálnak teljes sikerrel, hiszen ez a szívkamrák közti nyitva maradt rés, defektus bestoppolásából áll.”
Csakhogy erről 81 évvel ezelőtt sem a költőnek, sem senki másnak nem volt tudomása. De nekünk ma már van. És ezt kellő érvnek érezzük ahhoz, hogy bátran kijelenthessük: Dsida Jenő igenis még élhetett volna…

Mirk László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek