Maurer Bíborka: Volt egyszer egy Népszínház…

41

Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt.

Történelemóra a csíkszeredai általános iskola utolsó vagy a középiskola első évében, már pontosan nem emlékszem. A történelemtanárnő éppen az első világháborúról beszél, és megemlíti Ferenc József nevét is, amikor harsány röhögés tör fel az egyik padból. – Mi ezen a nevetnivaló? – kérdi a mindig sokat beszélő, de mindig udvarias tanárnő, aki már nincsen közöttünk. – Tanárnő, kérem – mondja a faluról bejáró egyik osztálytársunk –, a Svejk is úgy kezdődik, hogy Ferenc József képét leszarták a legyek. Erre a hahotázás elfogja az egész osztályt. Mert kevés könyv járt akkor kézről kézre, de Hasek remekműve közöttük volt. Később vagy korábban, arra sem emlékszem pontosan, a csíkszeredai színjátszók is bemutatták a korabeli művelődési házban, az Atheneumban a Svejket, és különösképpen a tábori lelkész alakja maradt meg a nézők fejében, amely természetesen jól alájátszott az ötvenes évek amúgy is kemény, vallásellenes hangulatának. 1979-ban azután a csíkszeredai színjátszás már eljutott oda, hogy bukaresti hatósági rábólintással megalakította a maga népszínházát magyar és román tagozatokkal, köszönhetően mindenekelőtt annak a Kolozsvárról Csíkszeredába került Maurer Bíborka (1953) fáradhatatlan tevékenységének, aki a Művészeti Népiskola színjátszás szakának tanáraként, majd a Városi Művelődési Ház szakirányítójaként a vezetőséggel együtt észrevette a felsejlő lehetőséget, és éltek is vele. Ám hogy mindez ne menjen feledésbe, Bíborka időt, pénzt nem kímélve, egy roppant eredeti könyvbe gyűjtötte össze a rákövetkező évtized dokumentumait: plakátokat, újságcikkeket, más kiadványokat magyarul is, románul is, legtöbbször hasonmás nyomtatásában mindannak, amelyek az évek során megjelentek. A gazdag fotófüggeléket is tartalmazó, nagyformátumú kötetet a szerző előszava vezeti be, a végén pedig mintegy nyolcvan nevet tartalmazó névsor zárja, amely minden bizonnyal megdobogtatja a csíkszeredaiak szívét. Egyrészt olyan remek emberekre, egykori színjátszókra emlékeztet, akik már nincsenek közöttünk, másrészt pedig saját fiatalságuk, alkotásvágyuk, kultúra- és művészetszeretetük köszön vissza mindazokra az egykori színjátszókra, akik ma is gyakran eljárogatnak Csíkszereda immár hivatásos színházának, a Csíki Játékszínnek az előadásaira. Két esztendővel ezelőtt a csíkszeredai polgármesteri hivatal gyűlésterme zsúfolásig megtelt, amikor ezt a könyvet bemutatták, és az emlékek felidézésének alig akart vége szakadni. Nem csupán a jelenlevők, hanem egy székelyföldi kisváros emlékezett vissza arra az egykori életére, amely megmutatta, hogy a Hargita lábánál kisebb-nagyobb közösségek, személyiségek a diktatúra fojtogató légkörében is képesek voltak kitartani a szellemi értékek mellett. Maurer Bíborka könyve ilyen tekintetben ma már hiteles történelem. Nem megmosolyogtató. Szívderítő.


(Maurer Bíborka: Volt egyszer egy Népszínház… Magánkiadás, Budapest, 2016. Könyvterv: Forma Braand&Visuals, borítókép: Ádám Gyula)

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek