Mától vasárnapig fesztiválváros Tusnádfürdő

98

A nulladik nappal ma indul a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Tusnádfürdőn. A fürdőváros életét nagyban meghatározó fesztivál hat napon keresztül lesz az erdélyi magyar közélet és szórakozás legfontosabb színtere. A város és a táborszervezők közötti kapcsolat évek óta jól működik, ennek köszönhetően pedig látványos előrelépések történnek mind a közbiztonság, mind pedig az infrastruktúra területén.

Tusvanyos_elokeszuletek2_HNP_6827_LR

A nyári egyetem hagyományaihoz híven, idén is tematikus sátrakban szervezett változatos előadásokkal, esténként pedig koncertekkel várják a táborlakókat a szervezők. Az eddigi 22 sátor helyett már 24-ben zajlanak érdekes programok, közölte lapunkkal Fall Sándor, a Tusványos sajtófőnöke.

Kultúra és közélet kéz  a kézben
A tematikus sátrakban a legszínesebb a kínálat, hiszen lehetőség van politikusokkal, művészekkel, tudósokkal találkozni, ugyanakkor különböző tematikájú előadásokon, foglalkozásokon, táncesteken, felolvasásokon stb. vehetnek részt az érdeklődők.
– Idén újdonság a Kriza János Népzenei Sátor, valamint a Janus Pannonius Irodalmi Kávéház. Előbbiben a népzenével, népművészettel kapcsolatos előadásokon kívül koncerteket, néptáncoktatást és táncházat is szerveznek. Az irodalmi kávéház programkínálata is nagyon izgalmas: többek között könyvbemutatók, író-olvasó találkozók és felolvasóestek is zajlanak a sátorban – ismertette a programkínálatot a sajtóreferens.
A fesztiválon hangulatjavító „szakemberek” is dolgoznak majd, ők a mitugrászok, akik a legnagyobb, a MIT-sátor csapatának a tagjai. Matók Dóra a tízfős mitugrász csapat egyik tagja, negyedik alkalommal vesz részt a Tusványoson. A magyarországi lány a fesztiváltevékenység mellett azért jön el a táborba, hogy erdélyi barátaival találkozzon.
– A dolgunk mitugrászokként az, hogy gondoskodjunk a jó hangulatról. Villámcsődületeket szervezünk, a koncertek alatt a közös táncolások beindításán dolgozunk, vonatozást vagy „ingyenes öleléseket” kezdeményezünk – részletezte feladataikat a csapattag.

A biztonság az első
A Tusványos szervezői tavaly üzemelték be először a beléptető rendszert, amelyet egyértelmű sikerként könyveltek el, ezért ez idén sem változik. A 16 óra után érkezőknek 10 lejes belépőt kell vásárolniuk, azelőtt ingyenes a belépés. Idén a fesztivál bejáratát áthelyezték a vasúti átkelőhöz, de a gördülékeny belépés érdekében már a Csukás utca elején karszalagos sátrak várják a fesztiválozókat. Karkötőt csak személyazonosság igazolása után kapnak a belépni vágyók. A kiskorúaknak – biztonságuk érdekében – megkülönböztető karszalag jár, így nem vásárolhatnak alkoholt, illetve dohányterméket sem. A karszalag másik előnye, hogy a szervezők így konkrétabb adatokat kapnak a résztvevők számáról. Tavaly összesen 75 ezer látogatója volt a Tusványosnak.
Mivel a rendezvénysátrakhoz levezető út nagyon keskeny, ezért idén semmilyen kereskedelmi tevékenységet nem engedélyeznek az útszakaszon, tudtuk meg Albert Tibortól, Tusnádfürdő polgármesterétől.
– A korábbi években nagy problémát jelentett a Csukás utca zsúfoltsága. Amellett, hogy leaszfaltoztuk az utat a tábor területén, szabadabbá is tettük a bejutást azzal, hogy nem adunk engedélyt a kereskedésre. Ennek elsősorban biztonsági okai vannak, elegendő hely kell legyen az esetlegesen érkező mentők és tűzoltók számára – mondta a polgármester.
A szervezők és a városháza a medveveszélyre is felkészült. Három erdész teljesít 24 órás őrző-védő szolgálatot a diáktábor körül, nekik jelenthetik, ha medvével találkoznak a táborozók. A tusnádfürdői önkéntes tűzoltók pedig folyamatosan ott állomásoznak a fesztivál területén.

Az egyhetes pezsgés ingyen reklám
Tusnádfürdő életében a kezdetek óta meghatározó jelentőséggel bír a szabadegyetem. Sokszor elmondják mind a szervezők, mind a helyiek, hogy itt az év Tusványostól Tusványosig tart. Értelemszerűen ekkor a legnagyobb a forgalom a városban, amely a vendéglátóegységeknek is kedvez. Sántha Lajos közepes méretű panziót működtet, amelynek a forgalma nyaranta van a csúcson, a Tusványos időszaka viszont kiemelkedő. A fesztivál szervezői egy évre előre lefoglalják a panzió összes szobáját a rendezvény idejére. Ebben az időszakban esélytelenül keresgélnénk szállást a városban.
– A nyári időszakban természetesen nagyobb a forgalom, az iskolai vakációval egy időben indul be az élet igazán. A Tusványos persze kiemelkedik. Tusnádfürdő még mindig tranzitváros, az ország északi feléből a tengerre utazók itt, félúton szállnak meg egy éjszakára. Sajnos nem tudunk nekik túl sokat nyújtani. Amióta megnyílt a wellnessközpont, azóta emelkedett 3-4-re a vendégéjszakák száma – fejtette ki a panziótulajdonos.
Amint a polgármestertől megtudtuk, Tusnádfürdőn jelenleg összesen 2500 szálláshely áll a vendégek rendelkezésére. Tusványos alatt ezeket egytől egyig elfoglalják, ugyanakkor hozzávetőleg további 1000 embert szállásolnak el magánházaknál.
– A wellnessközpontnak köszönhetően tavaly júliushoz viszonyítva idén már most 20 százalékkal nagyobb a turistaforgalom a városban. Tehát Tusványos után is van élet. Mindezzel együtt a fesztivál akkora reklámot jelent a városnak, hogy pénzzel nem tudnánk azt megfizetni – fogalmazott a polgármester.
A fesztivál részletes programja megtalálható a www.tusványos.ro oldalon.

Márk Boglárka

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek