Maszkok

33

Nőként többféle módon tudom értelmezni ezt a szót. Használni szintén. Van, hogy önként viselem, de megesik, hogy nem veszem észre. Néha nincs is rá szükségem, néha meg alig tudom levakarni magamról. S hogy az egómat vagy az arcbőrömet ápolom-e vele, az más kérdés. Nehéz felfogni és megérteni a nagyvilág változásait. Számomra sem létidegen az álarc viselése. Úgy érzem, gyakran rákényszerülök, hogy feltegyem és „színészkedve” éljem az életemet. A mindennapjaim részévé vált, ahogy sok embernek a környezetemben.
A népbetegségnek is mondható megfelelési kényszer sok áldozatot szed, és ez magával hozta a maszkok népszerűségét. Sokféle van, variálhatók a különböző élethelyzetekben. Sokszor elgondolkodom azon, hogy miért félünk ennyire önmagunk lenni? Miért nem vállalhatjuk mindazt, amik vagyunk és amit gondolunk? Amit én tudok és amit érzek, az az, hogy a látszat teljesen rendben van. Mérnek bennünket, mindenféle szempontból és vannak megvágott, kiretusált teljesítmények, amelyek például szolgálnak. De nincs mit tenni, az élet megy tovább, akármi is történik. Igazodunk és próbálkozunk. Harcolunk egy jobb helyért, tekintélyért vagy fizetésért. Az élet talán könnyebb és szebb, ha útközben nem veszítjük el önmagunkat. Lavírozni kell és mérlegelni. Ez pedig nehéz, hiszen manapság ritkán jön össze a könnyű és a helyes út. De nem lehetetlen. Azt sem tudom, hogy mikor kellene maszkot viselni, egy tökéletes világban valószínűleg soha. Azt viszont megtanultam, hogy ha nem vigyázunk és nem figyelünk önmagunkra, az álarc egy életre az arcunkra fagy. Az idő nem forgatható vissza, és maszkkal a fejünkön hajlamosak vagyunk megfeledkezni az évek gyors múlásáról.

Fülöp Orsolya

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek