Másodjára is vereség

32

A spanyoloktól is vereséget szenvedett a magyar férfi-kézilabdaválogatott a Horvátországban zajló Európa-bajnokságon, egy jóval szorosabb, a végletekig kiegyenlített összecsapáson. Holnap este a középdöntőbe való továbbjutásért a cseheket kell legyőzniük.

Vereséggel kezdte a magyar férfi-kézilabdaválogatott a Horvátországban zajló férfi Európa-bajnokságot, amelyen nyitásként az olimpiai bajnok dánoktól kaptak ki hét góllal. Ezúttal nem kisebb ellenfél várt Ljubomir Vranjes alakulatára, mint a legutóbbi Eb-ezüstérmese, a spanyol válogatott. A magyar csapat alaposan felszívta magát erre a találkozóra és egy teljesen más arcát mutatta, ezúttal 60 percen át, és nemcsak 40 percig tudtak ellenfelei lenni nevesebb ellenfelüknek.
A félidőre igaz így is egygólos hátrányba kerültek, amelyet a másodikban sikerült ledolgozniuk, majd sokáig fej fej mellett haladtak. A hajrában viszont a spanyoloknak sikerült kétgólos előnyt kiharcolniuk, amelyből nem engedtek ki, és végül 27–25 arányban győzni tudtak.
Ez azt jelenti, hogy holnap 21.30 órától a spanyol–dán meccs dönt a csoportelsőségről, míg a 18.30 órától rendezendő magyar–cseh a csoport harmadik helyéről, amely egyben középdöntős szereplést ér.

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.