Második nekifutásra is győzelemre készül a Sportklub

35

Egy majdnem megnyert találkozót kénytelen újrajátszani a Csíkszeredai Sportklub jég­korongcsapata a Bukaresti Steauával szemben, hiszen még decemberben a Románia-kupa döntőjében 40 percnyi játékidő után 7–2-re vezetett. Mint ismert, ekkor meghibásodott a gyergyó­szent­miklósi jégpálya villanyhálózata, ami miatt nem sikerült leütni az utolsó húsz percet. A szakszövetség döntése értelmében pedig újra kell játszani a találkozót, többszöri helyszínváltoztatás után végül Brassóban.

A gyergyószentmiklósi mérkőzésen Sándor Zoltán (fehér fejvédőben) kétszer volt eredményes. Ez sem volt elég a sikerhez Fotó: László Róbert
A gyergyószentmiklósi mérkőzésen Sándor Zoltán (fehér fejvédőben) kétszer volt eredményes. Ez sem volt elég a sikerhez Fotó: László Róbert

A csíki csapat az elmúlt időszakban komolyan készült az összecsapásra, amelyet szeretnének behúzni. Lesznek viszont hiányzók. Artur Oktyabrjov vezetőedző, illetve Anton Berljov vízumprobléma miatt csak jövő héten tud csatlakozni a kerethez, míg Bors Huba sérülése nem jött rendbe. Tambijevs, Gyagyusko, illetve Bíró Tamás játéka pedig kérdéses, bár hétvégén mindhárman jégre léptek a Sportul Studenţesc elleni román bajnokikon.
– Százszázalékos komolysággal várjuk a döntőt. Tegnap és ma délelőtt a csapattal Brassóban készülünk, ahol mindkét nap edzést tartottunk. Nem mondhatjuk, hogy a csapat teljes, de akik hadra foghatóak, azok remek formában vannak. Nem is lehet más célunk, mint a győzelem. Viszont nem árt az óvatosság, hiszen egy találkozón dől el a kupa sorsa. Egy meccsen pedig bármi megtörténhet. Nagy odafigyeléssel kell kezeljünk minden helyzetet. Az ellenfelünket pedig nem szabad lebecsülnünk, hiszen a Steaua bármikor képes a meglepetésre, amint azt bizonyították a legutóbbi hazai meccseinken – fogalmazott Geréb István edző.
A Csíkszeredai Sportklub – Bukaresti Steaua mérkőzést ma 18 órától rendezik a brassói Olimpic műjégpályán, a találkozóra a belépők 10 lejbe kerülnek. A találkozót élőben közvetíti a Digi Sport 2. A Csíkszeredai Sportklub vezetősége felhívja a szurkolók figyelmét, hogy aki a helyszínen tekinti meg az összecsapást, idejében legyen ott Brassóban, hogy a jegyvétellel ne legyen fennakadás.

Szurkolói felhívás
A Csíkszeredai Sportklub Szurkolók Egyesülete két autóbuszt indít a brassói kupadöntőre, amelyre korábban lehetett jelentkezni.
A feliratkozott személyeket megkérik, hogy ma negyed 4-re (15.15 órára) legyenek az Öt Kutya étterem melletti parkolóban, ahonnan az autóbusz fél négykor (15.30) indul Brassóba. Továbbá felhívják a szurkolók figyelmét, hogy mind a buszon, mind a lelátón civilizált, sportszerű szurkolást és magatartást várnak el.

Darvas Attila

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.