2021, január 23, szombat.
custom_html_banner1

Márton Áron-emlékérem dr. Konrád Juditnak

Évértékelőt tartott pénteken Hargita Megye Tanácsa és al­intéz­ménye, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház vezető­sége. A Csíkszeredai Megyei Sür­gősségi Kórház évértékelő rendezvénye új, hibrid rendszerben zajlott, többen jelen voltak a csíkszeredai megyeháza elnöki irodájában, betartva a járványügyi előírásokat, az egészségügyi dolgozók pedig Zoom-on kapcsolódtak be az eseménybe – olvasható a megyei tanács szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményében.

2020 különleges és nehéz év volt a járvány miatt, de nemcsak erről szólt az év, hiszen számos fejlesztést sikerült eszközölniük. A krízishelyzetben pedig olyan megoldások születtek, amelyekre ők maguk sem gondolták, hogy képesek – mondta beszédében dr. Konrád Judit kórházmenedzser. Hozzátette: a következő év sem lesz könnyű, de hozzászoknak a változásokhoz, és kitartanak.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azt mondta, a kórház és a megyei tanács összekovácsolt csapata erőteljes munkát végzett az idén. Kiemelte: jó eredmény, hogy a járvány idején is tudtak a fejlődést segítő beruházásokat eszközölni. A megyeelnök mindenkinek megköszönte a lelkes munkát és a bizalmat. Hozzátette: továbbra is együtt kell dolgozni a fejlődés érdekében, a kórház minél jobb felszereltségéért és a 2-es besorolás eléréséért.

Az eseményen jelen volt Hajdu Gábor megválasztott képviselő, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, Becze István, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke, megyei tanácsos, Zonda Erika, a kórház adminisztratív tanácsának elnöke, Tar Gyöngyi, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője és Lányi Szabolcs professzor, a kórház adminisztratív tanácsának tagja, akik mindannyian köszönetet mondtak az egészségügyben dolgozóknak áldozatos munkájukért.

A kórház osztályvezető orvosai is értékelő beszámolót tartottak, és bemutatták jövő évi terveiket. Mindannyian egyetértettek abban, hogy 2020 a koronavírus, a kihívások és az összefogás éve volt, 2021 pedig reményeik szerint az oltás, a remény és a megvalósítások éve lesz. Mindannyian folytatni kívánják a megyei sürgősségi kórház korszerűsítésének munkáját és megtartani a jó együttműködést, illetve a csapatmunkát, ami ehhez szükséges.

Elismerték munkásságát

Az évértékelő rendezvényen Hargita Megye Tanácsa egyik legrangosabb elismerésével, a Márton Áron-emlékéremmel tüntette ki dr. Konrád Judit kórházmenedzsert.

Hargita Megye Tanácsa a Márton Áron-emlékérmet azoknak a személyeknek adományozza, akik a tudományos, kulturális és sportéletben, a közigazgatásban, a megye nemzetközi kapcsolatainak építésében vagy más területeken kimagasló eredményeket értek el, vagy tevékenységükkel méltóvá váltak az elismerésre.

– Konrád Judit elhivatott ember. Orvosként embertársai szolgálatára szegődött, s hivatását szolgálatként éli meg többi orvoskollégájával együtt, akikkel a koronavírus elleni harc frontvonalában dolgozik. Nem hátrált meg a feladatok elől, ahogy azt szakmája, státusa megköveteli, gyorsan átlátja a helyzetet, pillanatok alatt dönt a felmerülő problémákban. Teszi ezt ugyanazzal a komolysággal és alapossággal, ahogyan mindig gyógyított. Empátia, együttműködés, csapatmunka, elkötelezettség, elhivatottság a menedzser asszony legfőbb jellemzői. Szívügyének tekinti a fejlesztéseket, amelyekkel a kórház működésének hatékonyságát kívánja növelni, ennek végső célja pedig változatlan, a minőségi betegellátás – hangzott el dr. Konrád Judit laudációjában.

A Márton Áron-emlékérmet Borboly Csaba és Becze István adta át a díjazottnak.

Kapcsolódó cikkek:

14,347RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb