Markó Béla – Buborék

A költészet napjára

23

A tangóharmonikák lemészárlása.
Pedig ma is fáj értük a szívem,
ha néha eszembe jut, hogy esténként
még sokáig felsírtak itt-ott néhányan,
akik életben maradtak.

A letartóztatott szaxofonok hallgatása,
mint amikor a fekete táncosnők
kinyújtott lábbal megpihennek
egy kényelmetlen széken.
A hirtelen hatalomra került
elektromos gitárok diktatúrája.

Az egyetlen igazi forradalom.
Az egyetlen zsarnokság, amelyet
máig érdemes volt elviselni:
John, Paul, George és Ringo
a sárga tengeralattjáró
parancsnoki tornyában.

Igen, tudom, John már rég megérkezett,
és valahol partra szállt George is,
de mi azóta is itt vagyunk
a sárga tengeralattjáróban,
amely soha nem fog végleg elsüllyedni,
hiszen úgyis ott alszik minden éjszaka
a Mariana-árokban, és onnan is
felhallatszik különös zenéje.

Ömlik megállíthatatlanul,
mint golyóütötte sebből a vér.
Csak Pepperland az elfogadható rémuralom.
A szólógitárok hatalmaskodása.
A ritmusgitárok kitartása.
A lánctalpas basszusgitárok várakozása.
A dobverők halálos sortüze,
ami újra meg újra életre kelt minket.

Ám a barátomat nem támasztja fel
ez a fegyverropogás, mert ő is
ott volt a kivégzőosztagban
azokkal, akik leterítették
a Kék Duna keringőt
és a kipirosított győzelmi indulókat.
Tizenhét évesen belázasodott
a gitár forró húrjaitól,
amelyek egyfolytában izzottak,
mint a fűtőszálak egy villanyrezsóban,
és többé nem ment le a láza.

Jár-kel a sárga tengeralattjáró
a sziklafalba belefejelő hegyipatakban
vagy a Feketeügy lassú vizében,
az Oltban, a Marosban,
a Szent Anna-tó sötét hullámaiban,
míg állnak a parton a sűrű aljnövényzet
között az örökös félhomályban
a Beatles-frizurás keserűgombák,
rókagombák, őzlábgombák,
egy-egy gyilkos galóca is.
Figyelnek minket szakadatlan.

Mint egy vízre bocsátott hatalmas gitár,
lebeg a sárga tengeralattjáró,
aztán óvatosan alámerül.
Buborék van a fejünk fölött,
akár egy képregényben,
de nincsenek szavak benne,
csak színes hangjegyek.

Itt járt John, itt járt Paul, itt járt George,
itt járt Ringo is köztünk,
itt járt a sárga tengeralattjáró,
nem tud elsüllyedni,
ez az egyetlen forradalom,
amely egy fél évszázada
kóstolgatja saját gyermekeit,
és mégsem bírja felfalni őket.

Be vagyunk zárva ide.
Tolongunk a periszkóp körül.
Próbálok odajutni én is.
Hátha meglátom Isten
gombafrizurás arcát,
amint lépdel felénk a vízen.
Mégis visszajöttél, mondom,
nem változtál semmit.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.