Máriapoli Csíksomlyón

29

Járjunk együtt az úton! mottóval startolt az idei Máriapoli szeptember 5-én a csíksomlyói Jakab Antal Házban. A Fokoláre Mozgalom által évente megszervezett családos hosszú hétvége alatt több mint 170 résztvevő fordult meg Mária városában (Mária + polisz). Az Erdély különböző szegleteiből érkező lakosok életükből merített tapasztalatokkal, mély beszélgetésekből, családi pillanatokból, odafigyeléssel, közös tánccal és játékkal építették a kölcsönös szeretet városát. Az találkozóban az idén először megszervezésre kerülő európai Máriapoli talált visszhangra, melyen egy szép számú romániai csapat is képviselte magát. Az egyhetes testi-lelki feltöltődés a Dolomitok lábánál magában hordozta egy nemzetközi családba való tartozás hangulatát. Ezt követte a csíksomlyói Máriapoli, ahová ideiglenes lakhatósággal betért Pál József Csaba temesvári püspök is, aki mint a mozgalom régi barátja bizalmasan fordult a felnőttekhez és a kamaszokhoz egyaránt, megosztotta velünk püspökként megélt tapasztalatait. Különös jelenlétével kísért minket a Gyulafehérvári egyházmegye által megszervezett családos zarándoklaton is, melyet a kegytemplomban tartott szentmise és a püspök úr áldása koronázott meg. Végül a házassági fogadalmak megerősítése után folytattuk találkozónkat, örülve új zarándok családoknak, akik egy délután erejéig csatlakoztak hozzánk. A felnőtteket az Egyház mint test témájának elmélyítése várta és az azt követő csoportbeszélgetés, ahol mindenki személyesen adhatott választ arra a kérdésre, hogy ő az Egyház melyik testrészének feladatára van meghívva. Ezalatt a gyerekek kincsvadászaton vehettek részt, melyben az egymással és az idővel versenybe szálló csapatoknak rá kellett jönniük, hogy csak közös erővel szerezhetik meg a földbe rejtett kincset. A játék és sport mellett terítékre kerültek a fiatalokat érintő témák is, mint a digitális korszak előnyei és veszélyei, a keresztény nevelés a családban, valamint egy olyan gazdasági szemléletmód bemutatása, melynek élésével közelebb kerülhetünk a társadalmi egyenlőséghez és a nélkülözők csökkenéséhez.

Az egyik csúcspont mégis sokak számára a mozgalom gyerekei és fiataljai által összeállított ZeroHunger, vagyis ZéróÉhség projekt bemutatása és a hozzá kapcsolódó interaktív játék volt. A kezdeményezés a Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet gyerekekhez intézett kérésére született meg, mely a világon uralkodó éhség megszüntetését tűzte ki céljául azáltal, hogy ismeretközlő és felhívó jellegű bemutatóval információkat szolgáltat a fogyasztói társadalom magatartásának veszélyeiről és környezetszennyezésről. Az azt követő játék során megdöbbentő adatok bírtak tudatosabb belátásra, többek között, az hogy az általunk elpazarolt étel akár negyede elégséges lenne ahhoz, hogy a világban megszűnjön az éhezés. A bennünk megszülető tenni akarás hevében mi is ötleteket gyűjtöttünk, a vízhasználatra való odafigyelésen keresztül, bevásárlólista írásán át, a szavatossági idejük végén járó élelmiszerek megvásárlásának előnybe helyezéséig. Ezeket gyakorlatba ültetve mi is részt vehetünk e célkitűzés megvalósításában, hogy 2030-ig megszüntessük az éhezést a világban.
Mindenesetre a Máriapoli ideje alatt, találkozások, tapasztalataink megosztása és kölcsönös szeretetre való odafigyelés során lehetőségünk nyílt csillapítani az együvé tartozás bennünk lakozó éhségét és szomját.
Az eseményt Hargita Megye Tanácsa támogatta.

Molnár Helén Tímea, Sepsiszentgyörgy

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek