Mari néni mosolya

91

daczo_katalin_korbe_szines1Gondolták volna, hogy manapság is akad olyan sofőr, aki kiszáll az autóból, hogy egy idős nénit átvezessen az úton? Én is nehezen hittem volna el, ha nem olyasvalaki meséli nekem, akivel megesett a dolog.
Ez a kedves, szép arcú, mosolygós, szemüveges néni botjára támaszkodva érkezett minap a szerkesztőségbe. Azért jött, hogy felhívja a figyelmet néhány jóbarátra, segítőtársra, hátha mi is észrevennénk őket és írnánk róluk. Boldogan újságolta, hogy mozgásképtelenné vált férjének gondozására már másnap némi segélyt fog kapni, s abból természetesen előfizet majd lapunkra, de így is olvassa, mert körbejár a szomszédságban. Megígértem, hogy megfontoljuk, utánanézünk az általa ajánlott személyeknek, majd elballagott.
Másnap ismét összefutottam vele a folyosón. Ugyanolyan békésen mosolygott, mint előző nap, annak ellenére, hogy kiderült, a beígért kétszáz lejt majd csak valamikor december közepére várhatja – pedig gondolatban hányszor elköltötte már!… Egy könyvecskét hozott – testvéré-
nek az írását –, majd egy újabb jótevőre hívta fel a figyelmet. Ezúttal arról a fiatal sofőrről szólt, akivel a napokban találkozott. Történt ugyanis, hogy otthon felejtette sétabotját, ami nem is lett volna baj, mert anélkül is jól elboldogul, de amikor az úttesten kellett átkelnie, nekiindult, néhányat lépett, majd elbizonytalanodott, s inkább visszafordult, mert autókat látott jönni. Ekkor állt meg és szállt ki az egyik autóvezető, és átkísérte az úton. Mari néni bűbájosan, hálával telve emlegette, szinte hirdetést is feladott volna, hogy megköszönje a gesztust, ha meg nem ígérem, hogy kiváltom egy glosszával. Láttam, hogy boldog, így én is örültem, s végül arra gondoltam, lám csak, a kedvesség is sokasodhat, s még csak nem is kerül semmibe…

 Daczó Katalin

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.