Margójegyzet – Több szem többet lát

54

Ismét egy minőségi és hiánypótló kötettel jelentkezett a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. A P. Buzogány Árpád által szerkesztett könyv néprajzi és helyismereti dolgozatokat tartalmaz. Azért írunk dolgozatot, mert ezek a közlések az egyszerű feljegyzésektől a tanulmányok szintjéig váltakozva sorakoznak itt elénk.
A szerkesztő három fejezetbe sorolta az írásokat. Az első (Piros bazsarózsa, kék házak és fakelenta – Népélet Udvarhelyszéken) a hétköznapi élet színtereivel, a munkával, az állattartással foglalkozik; a második (Balladák, pástílusok, mondókák – Néprajzi közlések) a szellemi síkon továbbélő, lappangó népköltészettel; a harmadik fejezetben (Kastélyok, iskolamesterek, gazdakörök – helyismereti közlések) az épített örökség, az ipartörténet, a különböző mesterségek tárgykörei szolgáltatják a témát. A szerzők (Nagy Enikő, Salló Szilárd, Gálfalvi Gábor, Jakab Rozália, Lőrincz Ilona, Lőrincz József, Sándor Zsigmond Ibolya, Szente B. Levente, Balázsi Dénes, Zsidó Ferenc és maga a szerkesztő is, hiszen közművelődési szakemberként és publicistaként évtizedek óta jelen van a „terepen”) többnyire egyéb tevékenységeik mellett érintették a népélet eme vonatkozásait, hiszen többnyire pedagógusi munkájuk részeként, természetesnek tartották, hogy összegyűjtsék, lejegyezzék, továbbadják az értékeket.
Sok esetben évtizedek teltek el a látott/hallott jelenségek, az élmények begyűjtése óta. Ilyen Lőrincz József balladagyűjtése és -értelmezése. Csakhogy bebizonyosodott, Petekben tovább fennmaradtak a balladák, mint másutt, s a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben felgyűjtött variánsok még ma is élnek, működnek a helyiek tudatában. Udvarhelyszék e kis peremfaluja talán az utolsó, ahol „hasznosítják” a népi balladákat. Lőrincz József a gyűjtést annak idején elvégezte, három évvel ezelőtt könyvben és hanghordozón is kiadta ezeket a balladákat, amikor tanúi lehettünk annak, hogy adatközlői közül többen is vállalták a bemutatkozást. A mostani dolgozat csupán egy adalék. Salló Szilárd – aki főállásban is néprajzosként dolgozhat – a juhászathoz kapcsolódó érdeklődését terjesztette ki most Udvarhelyszékre, hiszen az énlaki juhászat változásait vizsgálja –, elsősorban a tárgyak, a munkaeszközök, a majorokat és az eszterenga-hajtókat körülvevő tárgyak érdeklik az itt közölt tanulmányban, hiszen szép lassan a régi üstöket, rézedényeket, fából készített kellékeket felváltja a rozsdamentes acél és a műanyag. Mint ahogyan a való világ is egyre inkább a virtuális térben mutatkozik meg. Ami nem igaz! Érzéki csalódás csupán, ember által keltett illúzió, amelynek azonban olyan személyiség-átalakító funkciója is van, amelyről a pszichológusok, a társadalomkutatók is csak hályogkovácsként szólnak, mert a fejlődés exponenciális és a változás lavinaszerű, csak alig-alig követhető.
„Több szem többet lát” – tartja a mondás. Nem véletlenül adta P. Buzogány ezt a címet a kiadványnak (egyébként a szemmel, a látással maga is foglalkozik, írásának címe: A szem a Gagy menti szókapcsolatokban). Ami egy vagy két generációval még természetes volt faluhelyen, ma már kikopott, kimaradt az emlékezetből. Gondoljunk arra, hogy a nagyobb települések városias jellegűekké váltak, ahol a hagyományos mezőgazdaság, az állattartás, a növénytermesztés, az alapanyag-feldolgozás vagy a kézművesség ma már nem főtevékenység, vagy csak a népesség töredékét érdekli és foglalkoztatja, a kisebb és elnéptelenedő településeken pedig ebek harmincadjára jutott sok érték. Majdnem minden. Nem a kutyák ették meg, hanem az idő és a közöny vasfoga.
A felhalmozott érték – bár ma már csak könyvben – legalább együtt van. Hogy többen lássuk, tartsuk számon, s legyen a szemünk előtt.

Simó Márton

A cikk a Hargita Népe március 16-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.