csütörtök, november 26, 2020
custom_html_banner1

Hirdetés

Márciuska

A magyar gyerekek nem viselnek márciuskát, az román szokás, giccses – leginkább ezt hallja nálunkfelé egy óvodás, amikor a helyzethez illően hisztivel próbálja szülei tudtára adni, hogy tetszenek a piros-fehér cérnával átfűzött csecsebecsék a csoporttársak mellére tűzve. Aztán rögzül a mondat, s feltételezem, elismétli mindenki magában valahányszor elsétál a márciuskaárusok előtt. Csíkszeredában mondjuk nem túl nagy a kísértés, hogy elcsábuljunk, s véletlenül megvegyünk egy márciuskát, hiszen például a tegnap délelőtti napsütésben a sétálóutcán mindössze néhány üres doboz jelezte, hogy talán virágárusok vertek ott tanyát a tavaszra készülve, de kipakolásnak, a nagyváro­sokban megszokott vásárnak nyoma sem volt, és csupán a bevásárlóközpontokban láttam eladó kitűzőket.
Való igaz – a Wikipédia szerint –, hogy a márciuska apró, többnyire aranyozott fémből készült ékszer, román néphagyományhoz kötődő jelképes ajándéktárgy. Sokáig négylevelű lóherét formázott, manapság egyre több alakot és jelet vonultat fel, az életöröm megtestesítője, az élet szeretetének egyik jele, mellyel az emberek köszöntik a természet újjászületését. Március első napján pedig márciuskát ajándékozni szinte kötelező figyelmesség Romániában – adják a jótanácsot az internetes források.
A figyelmeztetést komolyan is vették az Octavian Goga Főgimnázium kisdiákjai, több mint két hétig fáradhatatlanul készítették a tavasz érkezését hirdető márciuskákat, a tegnap reggel népviseletet öltöttek, kosaraikat telepakolták a piros-fehér masnis ajándékokkal, és ellátogattak néhány magyar középiskolába, hogy bemutassák hagyományukat. Az eseménynek a Hargitai tavaszi barátság címet adták, céljuk pedig a két közösség közelebb hozása, a barátkozás elindítása volt. A szervező tanítók, tanárok, igazgatók szerint ez első ilyen alkalom volt. Pedig ha figyelembe vesszük, hogy mennyi idegen szokást átvettünk, és engedtünk beépülni az iskolai rendszerbe – például a Valentin-napot vagy épp a Halloweent – furcsa lehet, hogy épp a szomszéd szokása maradt ki a sorból, s biztosan nem azért, mert a magyar ember nem örül az első tavaszi napsugaraknak, a megújulásnak, az ébredő természetnek. Sőt hasonló jelentésű néphagyományunk is van: a májusfaállítás. Mégis hajlamosak vagyunk ellenszenvvel viseltetni a hajtókára tűzött ékszerekkel, pedig ez a szokás egyike azon ünnepnapoknak, amelyek nem köthetők történelmi eseményhez, például az egyesüléshez vagy valláshoz. Lehetne együtt ünnepelni…
Ez viszont azt jelentené, hogy azokkal örülünk együtt, akik két érvényes bírósági ítélet ellenére sem hajlandók kétnyelvű helységnévtáblát kihelyezni, akik olyan szülőket hallgatnak ki, akik római katolikus gimnáziumba íratták át gyermekeiket, vagy azokkal, akik szimbólumaink használatát tiltják meg, és akik községháza feliratokat szedetnek le – így is lehet nézni. Meg úgy is, hogy ártatlan gyerekek nyitottan közelednek, s illik hasonlóképp fogadni őket, s örülni a tavasznak…

Háromszéki Eszter

Kapcsolódó cikkek:

14,234RajongókTetszik
0FeliratkozóFeliratkozás

Legfrissebb