Március végi Bucsecs-túra

57

2019. március 23–24-én, a Csíkszéki Erdélyi Kárpát-Egyesület (CsEKE) szervezésében, Tőke Dénes túratársunk vezetésével a Bucsecs-hegység északi részébe, a Mălăieşti-völgykatlan térségébe túráztunk egy 33 fős csapattal.
A már klasszikusnak számító március végi túrát immár kilencedik alkalommal szervezte a túravezető. Tőke Dénes, a magashegyi túravezetői képzés oktatója, az elméleti felkészítőket követően ezúttal mintatúrát tartott a leendő túravezetőknek, ugyanakkor ez a túra a CsEKÉsek a Kárpátok bércein programsorozat részét is képezte, a Bucsecs-hegység két 2500 m feletti csúcsának (Omu 2507 m, Bucura 2503 m) téli körülmények közötti megmászásával, azok számára, akik e programban részt vesznek.
A népes csapatot Csíkszeredából három kisbusszal és két személygépkocsival sikerült a Barcarozsnyó melletti kiindulópontra szállítani, ahonnan 800 m tengerszint feletti magasságból indult a gyalogtúránk a kék sáv turistajelzés mentén. Hajnali 5 órakor indultunk városunkból és 7.45-kor érkeztünk a Bucsecs-hegység északi részére, a gyalogtúra indításának helyszínére, ahol túravezetőnk részletes ismertetőt tartott a hegység elhelyezkedéséről, földrajzi jellemzőiről, kőzettani felépítéséről és a tervezett útvonalról.
A Bucsecs Nemzeti Park területén tartózkodtunk, az ébredező természettől körülvéve, énekes madarak hangjától és simogató napsugártól kísérve, szép katonás sorban kezdtük meg a felfelé menetelést. Ezen a részen már érződött a tavasz közelsége, a hómennyiség fogyatkozóban, a bükkös erdőben jórészt csak avarszőnyeg volt, egyedül az ösvényt tarkították kisebb-nagyobb eljegesedett szakaszok.


Az elején egész enyhén emelkedett az útvonal, átkeltünk két kisebb patakocskán, az ösvény fokozatosan mind meredekebben kanyargózott felfelé. Több mint 900 m-es szintkülönbség megtétele várt ránk a Mălăieşti menedékházig, amely 1720 m-es magasságban helyezkedik el, egy gyönyörű cirkuszvölgyben.
Ahogy lépegettünk felfelé a bükkerdő avarszőnyegén, a turistaút mentén, megjelentek a tavasz hírnökei, a hóvirágok. Nagyon megörvendtem ezeknek a kedves kis teremtményeknek, mert szerettem volna a hóvirág-túrán is ott lenni, de ugye egyszerre csak egy helyen lehet az ember. Így most akár egy ajándék, „kettő az egyben” akció formájában, mindkét élményben részesülhettem. A virágok látványa élénkítően hatott a csapat tagjaira, szinte új erőre kaptunk ettől a természet ébredését jelző látványtól.
Egyórás kapaszkodást követően megérkeztünk az első pihenőhelyre, egy kilátó ponthoz, ami már jóval magasabban van, ezért a hó mennyisége is számottevőbb volt ezen a helyen. Az asztal, amelyet máskor körülülünk, most térdmagasságba került a hóréteg vastagsága következtében. Negyedórás pihenő következett, falatozás, folyadékpótlás és a környező táj kémlelése, amely ezúttal nem engedett túl sokat láttatni magából.
Innen egy vízszintesebb szakaszon folytattuk tovább az utunkat, számomra ez az útvonal legkellemesebb része, sudár fenyőfák által körülvett igazi promenád. Itt még tartja magát a tél, ha letérsz az ösvényről, bizony térdig süllyed a lábad a hóba. Kisvártatva újra kezdődnek az emelkedők, helyenként eljegesedett szakaszok váltják egymást, aztán kiérünk egy tisztásra, ahonnan szemünk elé tárulnak a hófödte, ég felé törő sziklák. Csodálatos, amikor először megpillantod ezeket, és akkor is lenyűgöző, ha már sokadszorra látod. Ha jól emlékszem, három ilyen kisebb tisztás váltja az erdős részeket, az egyik közülük lavinaveszélyt is rejteget, tavaly ilyentájt zúdult alá itt egy nagyobb hómennyiség.
Innen már csak félórányi járásra van a menedékház. A szikrázó napsütésben vidám, színes csapatunk boldogan menetelt a keskeny ösvényen, mindenkit magával ragadott ez a gyönyörű környék. Még egy-két kanyarulat az ösvényből, egy pár fel-le, le-fel szakasz, és hamarosan elérjük az első állomást. Olyan jó érzés, amikor megpillantod a menedékházat a gyönyörűséges völgykatlanban. Ez a látvány minden addigi fáradtságot kárpótol. Középen az ember alkotta apró építmények, és körülötte a teremtő által alkotott impozáns sziklaszirtek, balra a Bucşoi vonulata, velünk szemben a Kémények, jobb oldalon pedig a Padina Crucii kilátópont a hatalmas keresztjével. Ez az összkép minden évszakban gyönyörűséges.
A kiinduló ponttól számítva kényelmes tempóban két óra alatt értük el Mălăieşti menedékházat, végig a kék sáv turistajelzést követve. Ahogy beléptünk, kellemes meglepetés fogadott, a korábbi „kocsma” átalakult, s mára valódi könyvtárrá változott, kényelmes kis olvasósarkokat képeztek ki az egykori étel- és italkiadó pult helyén. Azért így sem volt okunk az aggodalomra, mert egy szemközti helyen most is működik az étel- és italmérés, ízletes étkeket és szomjoltókat lehet vásárolni. A gyógyfüvekből készült illatos, gőzölgő tea különösen jólesik egy ilyen téli túrán, az élményt fokozza a kandallóban égő tűz melegsége. Jó órányi pihenő következett, ebédszünet és a szálláshelyek elfoglalása.
Mindenki erőnlétéhez mérten eldönthette, hogy folytatja-e az utat a Nagy-kéményen keresztül további 800 m-es szintkülönbséget leküzdve a platóra és az Omu-csúcsra, vagy a menedékház környékén tölti a nap hátralévő részét. Én ez utóbbit választottam, és nem bántam, mert jó komótosan feltérképezhettem a számos apró csodát rejtő környéket, ahogy azok a túratársak sem panaszkodtak, akik a nehezebbik felét választották, mert nekik egyfajta elégtételt, megelégedést jelentett megbirkózni az elemekkel és a csúcson lenni. Elmondásaik alapján nem kis erőfeszítést igényelt a meredek oldalakon és a Nagy-kéményen való felmenetel, de a téli körülményekhez képest jól járható nyomokon lehetett haladni, és szerencsére nem volt jegesedés. A platóra érve erős szél fogadta a túrázókat, és mire elérték az Omu-csúcsot, a köd is rátelepedett a hegytetőre. Itt akkora hó volt, hogy a csoportkép nem a csúcsjelző táblánál, hanem a menedékház zsindelytetejével egyvonalban készült, az épület kéményét fentről kémlelhették azok, akik ide elértek. A tetőn az embert próbáló idő mégsem tombolt sokáig, s mert minden borút derű követ, itt is győzedelmeskedett a fény, a napsugár, kellemessé változtatva a lemenetelt.
A hótakaróban, a Nagy-kéményen már mindenki gyermekkori emlékeit felelevenítve, önfeledten csúszkált befelé. Délután négy óra körül már érkeztek is az első előfutárok, aztán szép sorjában mindenki visszaérkezett a menedékházhoz még sötétedés előtt.
Csíki túrázókkal is találkoztunk, akik szombaton egynapos túrára érkeztek a Mălăieşti menedékházhoz, másnap pedig a háromszéki csapat tagjait üdvözölhettünk, akik vasárnapra ütemezték ezt a csodaszép túrát.
Vasárnap gyönyörű napra ébredtünk. A tiszta időben a hajnalhasadás pompás színeiben tudtak gyönyörködni azok, akik korán keltek. Kiadós reggeli után mindenki eldönthette, hogy milyen programon szeretne részt venni, és mivel az idő szépnek ígérkezett, ötletekben nem volt hiány. Voltak, akik a Padina Crucii meredek oldalát célozták meg, kimászva a keresztig, ahonnan felejthetetlen panorámában volt részük, mások innen tovább folytatták útjukat, és a Ţigănesc-gerincen, az azonos nevű tóig jutottak el, volt aki a Scara térségéig ért el, de olyanok is voltak, akik egyszerűen csak élvezték a nyugalmat és a simogató napsütést a menedékház szomszédságában. Délelőtt tíz órától kezdődően már eléri a napsugár az ablakok alatt sorakozó padsort, és állítom, hogy ez a legjobb hely az egész cirkuszvölgyben. Tudja ezt a magashegyi macska is, aki itt sütkérezik a napsütésben és a nagytestű gyapjas kutya is, akinek nyomai arról árulkodnak, hogy ezt a helyet szívesen látogatja a napfürdőző túrázóktól kapható némi jó falat reményében.
Hosszú hideg téli napokon arról álmodoztam, hogy egyszer majd itt fogok üldögélni a Mălăieşti menedékház eresze alatti padon és szívom magamba a simogató napsütést, hiánypótló D-vitamin-kúrát tartok. Ezúttal a kívánság valóra vált, s másoknak is volt hely a nap alatt, mint a fecskék, úgy sorakoztunk a hosszú padsoron. Amikor mindenki elégedetten visszaérkezett a túrázásból és összegyűlt a csapat, érdekes tevékenységbe kapcsolódtunk be. A szűziesen tiszta fehér havon egy jól látható, kitett oldalon színes csapatunk megformázta a CSEKE feliratot. Izgalmas volt a művelet, ahogy alakult a mestermű, amelyet végül fotós túratársunk lencsevégre kapott, egy másik túratársunk még kisfilm formájában is rögzített elejétől a végéig. Ezt követően a hagyományos csoportkép is elkészült, aztán mindenki összepakolt, és a katlan látványát szívébe zárva indult visszafelé. Többen is felcsatoltuk a hágóvasakat, amelyek nagyon jó szolgálatot tettek a lefelé vezető úton. Egy óra alatt érkeztünk vissza az autókhoz, s lefelé menet is megcsodáltuk a hóvirágokat. Az autókhoz érve túravezetőnk megköszönte a jelenlétet, a szervezésbe fektetett munkáját pedig tapssal viszonozták a résztvevők.
A túra végeztével ünnepélyesen átadták a CsEKE könyvecskét egy régi szimpatizánsunknak, Szilveszter Juditnak, aki nem először kapcsolódik be a Bucsecs-hegység szépségeinek a megismerésébe. Léleksimogató élményekkel, felejthetetlen emlékekkel gazdagodva búcsút vettünk a hegytől, köszönetet mondva túravezetőnknek. Köszönet és hála életünk eme szép napjaiért!

Péterffy Ági, Csíkszereda

Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek