Március 15.

54

Százhetven éve már, hogy erre a sokat szenvedett magyar nemzetre 1848-ban egy ígéretes március virradt. Ami keserűség gyűlt a szívekbe kétszáz éven át, s ami eszménnyé formálódott a keserűség árjában és a szenvedések tüzében, az tört ki csodás erővel, és az követelt magának életet 1848. március 15-én. Kétszáz esztendő vihara, fenyítő ostora kellett ahhoz, hogy a magyar nemzet a belső villongások fegyvereit tűzbe dobja, a felekezeti gyűlölködés nyavalyáiból kigyógyulva összeölelkezetten birkózzék elveszett szabadságáért s letaposott nemzeti eszméiért. Az öntudatra ébredt Magyarország „húsvéti” reggele volt az az 1848. március 15-e. Az a dicső fénysugár, mely Nyugat látóhatárának pereméről visszaverődve, mint gyújtókanóc, lángra lobbantotta a kedélyekben fölhalmozódott puskaport. A tavasznak áldásos lelke mely kifakasztotta a társadalomnak illatos virágát, a szabadságot.
Az a nap a „Talpra magyar!”, a 12 pont és a sajtószabadság emléknapja, Magyarország középkori és újkori világrendjének határköve, a nemzetnek egy testté olvadása, a megújhodás tavaszi misztériuma, a feltámadás napja, az életbe vetett hit örömünnepe. Az a nap a szabadságra és a függetlenségre ébredt nép öntudata. „Szabad hazát, szabad polgárokat!” hangzott a szózat, és belerendültek a kunyhók és paloták. A márciusi ifjak tavaszi ébredését követte az egész nemzet felébredése: „Ész, erő, szent akarat” mind munkára kelt: a Bocskaiak, Rákócziak lelke végigsuhogott az országon, s a gyávákat is hősökké teremtette.
Csodálatos ifjú sereg ragadta magával a férfiakat, s e napon szabaddá lesz az egész országban az elárvult, testvértelen nemzet, szabaddá a föld, a gondolat, a lelkiismeret, és házában ismét úr a magyar. A nemzet útra kelt az ígéret földjére, az erős, egészséges, nemzeti független állam ideálja felé. S bár a nemzet teremtő erejének méhéből világra jött vörös sapkás honvédek viharok zúgásánál és villámlások fényénél hősi fegyverükkel megírták a világtörténelem nagy hőskölteményét, a nemzet még nem érte el az ígéret földjét, s bús bolyongása még egyre tart. Vándorútján ezer új veszedelemmel küzd. Még ma is rossz időket élünk. Még ma is rossz idők járnak. Nemzeti erkölcsünk, hitünk, gondolkozásunk, céljaink, eszményeink mintha visszájára fordított 1848 volna. Százféleképpen széttagolva, önző osztály- és pártérdekek szolgálatában fuldokolva, felekezeti elfogultság bűnében vesztegelve, mintha ezer év futott volna el felettünk 1848. március 15-e óta. Hamis jelszavak bolondjai vagyunk. Az utcán jár a bűn, s minden sarkon ott kísért az erkölcstelenség. Az igazság legyűrt holtteste felett áldomást iszunk, s a bűnösöket tömlöcükből a hatalom diadalkocsikon, repülőgépen viszi csaláson épült villáikba, a börtöncella porát leporolják, melyen keservesen sír a korrupcióellenes igazság. Jöjj el 1848. március 15-ének szent emléke és gyógyíts meg minket. Az ifjakat és véneket, a férfiakat és nőket egyaránt! Jöjj el 1848. március 15-e és fuvallj végig székely-magyar társadalmunkon, s teremts új szívet, új lelket: egyességre, békességre és igazságra törekedőt. Oltsd belénk a „márciusi ifjak” teremtő erejét, hogy felépüljön köztünk a nemes erkölcsök, az önfeláldozó szülőföldszeretet és testvéri egyesség és békesség szent országa!

Gálfalvi Gábor ny. ig. tanító

A cikk a Hargita Népe március 16-i számában jelent meg.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.