Március 10-ig fogadják a vetőmagigényléseket

118

Ingyen vetőmagcsomagot biztosítva, idén ismét meghirdeti az általános iskolásoknak szóló Kiskertész Programját a megyei önkormányzat vidékfejlesztési egyesülete. A tavaly több mint hétszáz diákot és 23 osztályközösséget megmozgató programban ezúttal március 10-ig jelezhetik részvételi szándékukat a tanulók, illetve az őket képviselő iskolák.

Terepszemle egy korábbi Kiskertész-programban részt vevő tanulónál. Újra kínálják a vetőmagcsomagokat Fotó: Domján Levente

Idén is ingyen osztogatott vetőmagcsomagokkal ösztönzi saját vagy közösségi zöldséges kertek létrehozására, a kertészkedési tudnivalók elsajátítására, illetve a vegyszermentes, saját erőfeszítéssel termelt friss zöldségek fogyasztására a Hargita megyei általános iskolás diákokat Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete – tájékoztatta lapunkat Márton István, az egyesület igazgatója.

Tavaly 700-nál több diák jelentkezett
A negyedikeseknek, ötödikeseknek, hatodikosoknak és hetedikeseknek szóló Kiskertész-programba nemcsak egyénileg, hanem osztályközösségek formájában is jelentkezhetnek a diákok. A Vidékfejlesztési Egyesülettől ingyen igényelhető, öt vetőmagból álló – hónaposretek-, fejessaláta-, sárgarépa-, cukkini- és zöldborsómagot tartalmazó – csomagokért a Kiskertész-programba benevezni kívánó diákok, illetve az őket képviselő tanintézmények – a részvételi szándékról tanúskodó űrlap kitöltése és beküldése révén – legkésőbb 2018. március 10-ig jelentkezhetnek – hangsúlyozta Márton István.
A megyei önkormányzat Vi­dékfejlesztési Egyesületének vezetője hozzátette, a program céljairól, illetve a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókról február folyamán levélben tájékoztatták a megyében működő általános iskolák igazgatóit, egyben a pedagógusok segítségét is kérték a gyermekek kertészkedési hajlandóságát erősítő kezdeményezés népszerűsítéséhez. Az egyesület Kiskertész-programjába tavaly közel hétszáz Hargita megyei tanuló egyénileg, további 23 osztály pedig közösen megmunkált kiskertjével nevezett be. Márton István idén is hasonló érdeklődésre számít, de a jelentkezők pontos számáról csak a március 10-én lejáró határidő után alkothatnak képet.

Jobb ízű a saját termesztett zöldség
„A program célja felhívni az iskolás gyermekek és szüleik figyelmét arra, hogy a friss zöldségeket különösebb anyagi ráfordítás nélkül lehet megtermelni. Ezáltal a diákok megtapasztalhatják, mennyire más az íze, felhasználhatósága a friss, általuk termelt zöldségnek a kereskedelemben forgalmazott termékekhez képest. További célunk, hogy a gyerekek a kertészkedés révén megismerkedjenek az élelmiszer előállításának gyakorlatával, hogy megtapasztalják a friss, saját kezűleg, a családi ház kertjében megtermelt zöldségek minőségi és élvezeti értékbeli különbségét” – hangsúlyozta a tanintézmények igazgatóinak címzett levelében a Vidékfejlesztési Egyesület vezetője.
A március 10-ig igényelhető vetőmagcsomagok kiosztását – Márton István tervei szerint – még március folyamán, azaz a húsvéti ünnepek előtt szeretnék megoldani. A kiskertészek a vetőma­gok mellé ugyanakkor útmutatást, illetve a vegyszermentes zöldségtermesztéssel kapcsolatos információkat is kapnak.

Fényképes és írott beszámolót kérnek
A program szabályai amúgy változatlanok: a Kiskertész-program keretében a szakemberekből álló zsűri azokat a tanulókat és osztályközösségeket jutalmazza, akik a zöldség ágyásaikról, a munkavégzés folyamatáról készített fényképeiket, illetve a kertészkedésről szóló élménybeszámolóikat a Vidékfejlesztési Egyesület számára elektronikusan vagy postai úton is eljuttatják. A fényképes beszámolókat a programban részt vevő kiskertészektől június 15-ig várják. A terepszemlékre, azaz a kapott vetőmagokból kialakított zöldségeskertek helyszíni szemrevételezésére júliusban-augusztusban esedékes. Márton István elárulta, a programban részt vevő legügyesebb diákokat térségenként jutalmazzák, a nyertes osztályközösségek díja pedig idén az iskolaudvaron felszerelhető fóliasátor lesz.
A Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesület által meghirdetett Kiskertész-programmal kapcsolatban bővebb felvilágosítást személyesen Csíkszeredában, a megyeháza 244-es irodájában, továbbá a 0740–169850 és a 0740–122490-es telefonszámokon, vagy pedig a karikascsilla@hargitamegye.ro, vagy az erdelymonika@hargitamegye.ro e-mail-címen lehet kérni. A Vidékfejlesztési Egyesület munkatársai a fent jelzett elektronikus drótpostacímekre várják vissza a következő tíz napban a jelentkezők kitöltött űrlapjait is.

Domján Levente

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.