Málta

Bőröndnapló 19.

513

Máltát régóta vágytam látni. És most, mikor összejött, úgy ráhangolódtam erre a világra, pontosabban arra, amiről azt hittem, hogy Málta jellemzője, hogy indulás előtt már nem is igazán tudtam mással foglalkozni. Pontosabban, rendeztem én a dolgaimat, a munkámat, pátyolgattam barátnőim elhagyott vagy a szó szoros értelmében épp elapátlanodó lelkét, de más látnivalóra olyannyira nem voltam képes gondolni, hogy még a Bőröndnapló soron következő részét sem tudtam megírni. Miután befejeztem a ciprusi élményeimet, nem igazán állt össze a fejemben, mivel is foglalkozhatnék egy fejezet erejéig, mikor a lelkem már máshol kereng…


Máltáról szuperlatívuszokban regéltek azok, akik nekem számítottak. Igaz, sokan húzogatták az orrukat – de ők nem számítottak, mert ők inkább azok voltak, akik kipipálják a látnivalókat vagy a szállodai ellátás és az utcai szemét mennyisége alapján mondanak véleményt.
Sokáig nem találtam megfelelő ajánlatot, részben azért, mert a kedvenc irodáim nem szerveznek külön utat Máltára, vagy csak nagyon rövidet, ezért mind halasztgattam, remélve, hogy csak meggondolják maguk. Közben már láttam azt az ajánlatot, amelyre végül befizettem, egy olyan iroda oldalán, mely leginkább nyaralásokat szervez, meg egyéni utakat, vagy legalábbis az jelenik meg elsőnek a honlapukon. Persze, körutakat is. Lásd, amelyen épp részt veszek. Illetve Marokkóban is velük voltam. És az az élmény is azt erősítette meg, hogy inkább várjak. A marokkói úton is már eléggé kellemetlen volt – ráadásul akkor csak a repülőtéren derült ki! –, hogy nincs utaskísérőnk. De ez az elhanyagoltság érzése ott nem jelentkezett.
Magunkra utaztunk most is, de ezúttal tudtam, mi vár rám. A repülőjegy-foglalást elküldték e-mailben, a többi az én dolgom volt. Egy icipicit még örültem is, hogy szokom a függetlenséget repülésileg. És hagytam, hogy a nagystílűség és felejtés köde borítsa az apró kis rovarcsípésnyi történéseket, melyek azért mind figyelmeztető jelek voltak. Hogy azt ígérték, odafigyelnek, ha lesz egyedül jelentkező női utas, esetleges társítás érdekében. Aztán kiderült, mikor odajártam befizetni a maradék összeget, hogy mindössze tizenhatan vagyunk és nincs társításra váró hölgy. Hát akkor már nem is volt, mert nem kérdezték meg, amikor jelentkezett. Itt az utazáson meg kiderült, hogy azért lett volna. Bár, be kell vallanom, hogy örülök, amiért végül így esett, és egyedül vagyok/voltam nyolc napon keresztül. Ez a magány igazi felüdülés volt minden program után. Mert a mindennapi – tulajdonképpen 5 napi – közös program úgy kezdődött, hogy a megbeszélt időben, rendszerint reggel 9 órakor vártam a buszt. Hol fél órát, hol kevesebbet. Igen, egyedül. Persze, erről még nem írtam.
Na, akkor kezdjük az elején. Máltára megérkezve kiderült, hogy tulajdonképpen 27-en vagyunk, akiket erre az időpontra az illető iroda összegyűjtött. Ebből 16 darab körutazó, a többi nyaraló, aki néha részt vesz egy-egy programon. Ezt a helyi szervezőtől tudtuk meg, amikor végre találkoztunk az agilis magyar hölggyel. Az is kiderült, hogy ő csak szervez, aztán egy kolléganője majd idegenvezet. Minden gondunkat vele kell közölnünk, és ő elrendezi. Persze mivel ő mindenfelé szaladgál, rengeteg egyéb vendég életét és sorsát is kezében tartja, ezért vagy telefonon értesítjük a bajainkról vagy kétnaponként megjelenik valamelyik szállodában. Ja, igen, valamelyikben, mert a budapesti iroda a 16 körutazónak 4 hotelben foglalt szállást! A többieknek pedig további kettőben egy másik partszakaszon, fönn északon, mely homokos stranddal rendelkezik. Igen bizony! Hogy miért? Erre a helyi szervezőtől nem kaptam választ, hisz valóban nincs ahonnan tudnia. Az irodát pedig már nem fogom megkérdezni, mert annyi mindenre nem válaszoltak, vagy adtak elfogadhatatlan választ, hogy inkább lemondok róluk. A befizetéskor kapott számla is egy hölgy nevében íródott, azaz nyomtatódott, de egy férfiú vette át a pénzt, és az okmányt senki sem írta alá. És nekik ez természetes volt.
A négy szállodában a következőképp oszlunk meg: jómagam egyedül a Primerában – állítólag rendszerint itt szokott foglalni az iroda, de most másképp történt, érezzem magam megtisztelve? Vagy mégsem?! Egy házaspár egy másik, más kategóriájú szállodában, mert valami felárat fizettek már otthon, a többi 13 utas pedig kettőben elosztva, nem kérdeztem meg milyen arányban, kissé bennebb a tengertől. Én legalább a parthoz közel vagyok. Kívülről egészen jól fest a hotel, érdekes saroképület, egy háromszög hosszúszöge. A belseje is viszonylag rendben. Pici recepció, ahol igazándiból nem foglalkoznak semmivel. Illetve mégis, mert a wifi-nek nem adtak kódot, le kellett vonulnom laptopostól, telefonostól és a két fiatalember közös erővel csatlakoztatta a kütyüket a hálózathoz. A telefonomon hol működik, hol nem, a kis laptopon ellenben derekasan megállja a helyét, bár minden alkalommal, amikor bejelentkezem – mert kéri, hogy ezt tegyem, aztán úgyis magától elindul – jelzi, hogy ez a kapcsolat nem biztonságos. Hogy ez egészen pontosan mit jelent, nem tudom. Azt ellenben igen – mert volt rá már példa máshol –, hogy a recepciónál és akkor máshol valószínűleg még inkább, simán tudták követni, hogy interneten milyen tevékenységem van. Azt ellenben már nem, hogy milyen üzenetet hagynak nekem a portán. Ha hinni lehet a szervezőnek, márpedig én hiszek neki. Ugyanis az történt, hogy még jobban bonyolítsam az elbeszélésem, hogy hétfőn délután ide – mert ezeket a sorokat a Primera szállodában írom –, tehát ide kellett volna jönnie a helyi iroda képviselőjének. Mert a sokirányú vendégszervezését úgy oldja meg, hogy néha-néha megjelenik a szállodában, ahol fennhatósága alá tartozó vendég van. Ez nálam hétfőn lett volna esedékes. Délután 5 óra tájra ígérte. Aztán vártam én becsülettel fél 6-ig a recepciónál – szerencsére szép nagy fotelek vannak ott –, de mivel az akadémiai negyedóra kétszer is eltelt, úgy döntöttem, hogy ideje lenne elmenni még egy picit napozni. Errefele kifejezetten kellemes az az időpont barnulni. Másnap kiderült, az idegenvezetőnktől tudtam meg, hogy 6 órára ért ide a szervező, mert a másik szállodákban nagyon sok megbeszélnivaló került, és hagyott üzenetet a recepción, hogy szerdán 18.45-kor lesz itt újra. Na, erről az üzenetről azóta sem tud senki semmit a recepción!
Illetve, majd kiderül.

Albert Ildikó

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.