Majálisok

24

Hajdanán, gyermekkoromban a majális a május elsejei zászlólengetős felvonulást jelentette sziporkázó napsütésben, rendezett sorokban. No, nem mindenütt, mert falusi gyerekként én mindig kimaradtam ebből a „jóból”, ugyanis ez csak a városi gyerekek „kiváltsága” volt – irigy is voltam rájuk rendesen, legalábbis egy darabig. Kárpótlásul viszont nézhettük, mi falusiak is, a Temp 6-os fekete-fehér készüléken – amit csak a felnőttek kapcsolhattak ki-be –, hogyan vonulnak főleg a fővárosiak zászlót lobogtatva, és milyen boldog-mosolygósan integet nekik az „elvtárs” és az „elvtársnő”. De nem panaszkodom, mert, ha szerényebb körülmények közepette is, de megünnepeltük mi is a majálist. Ez akkoriban nekünk annyit jelentett, hogy a szüleinkkel együtt nehéz csomagokkal megpakolva felkerekedtünk, és kimentünk a közeli erdei tisztásra flekkent sütni. Ebből a legjobb az volt, hogy egy idő után a flekken előtt legurított pálinka, majd az utána „öblítésként” szolgáló sör hatására főleg az apukák vicces hangulatba kerültek, édesapám harmonikázott és mindenki énekelte az épp aktuális slágereket meg népdalokat. Mi, gyerekek pedig kedvünkre vadászhattunk lepkékre, tücskökre-bogarakra és szedhettünk nagy csokor virágot, mert akkor még egyik sem volt védett.
Aztán mikor felnőttként városra, Gyergyószentmiklósra kerültem, a majális két miccset és egy „hálba”, azaz korsó sört jelentett ingyenesen a 4-esnél (városhoz közeli üdülőtelep), de igyekezni kellett, mert ha nem álltál sorba idejében, akkor lemaradtál róla. Én mindig lemaradtam…
Megint közeleg a majális, s azon gondolkodom: most mit is jelent? Mert a zászlólengetés kiment divatból, ahogy az ingyen két miccs és a „hálba” sör is, de cserébe itt van ez hosszú hétvége, amivel kezdeni kellene valamit. Azt hiszem, nosztalgiázom: veszek néhány miccset, s egy doboz sört, de zászlót nem lengetek…

Jánossy Alíz

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.