Magyarok a Szovjetunió táboraiban

64

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve részeként Csíkszeredába is elérkezett a Magyarok a Szovjetunió táboraiban 1944–1956 című kiállítás, amely november 17-ig látogatható a Sapientia – EMTE Csíkszeredai Karának második emeletén. A tegnap este megnyitott vándorkiállítás anyaga a Kárpát-medence hét országának húsz településén sorra látható. A kiállítás vándoroltatása a Magyarok Háza program sorozata. Igazgatója, Csibi Krisztina köszöntötte elsőként az érdeklődő helyieket és egyetemistákat. Beszédében azt mondta, hogy a történelem dicsőséges eseményei mellett, annak árnyoldalait is meg kell mutatni a közösségnek. Kovács István, a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos munkatársa az általuk összeállított tárlat anyagához adott történeti áttekintést. Felidézte a Szovjetunióban található kényszermunkatáborok működését, illetve azokat az igazságtalanságokat, ahogy sokakat elhurcoltak ezekre a helyekre. A kiállítást hivatalosan Kósa István dékánhelyettes nyitotta meg, aki arról beszélt, hogy a rendszert fenntartók dilettantizmusa vezetett azokhoz az embertelen körülményekhez, amelyekben többek között 600-800 ezer magyar is szenvedett. A megnyitó után az egyetem nagyaulájá­ban a Másik János és a Heart Rock Company zenekar kon­certezett.

Márk Boglárka

magyarok_a_szovjetunioban_kiallitas_hnp_2617_lr
Fotó: László Róbert
Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.