Magyar helytállás

27

Letudta első két mérkőzését a magyar jégkorong-válogatott az Oroszországban zajló A csoportos világbajnokságon. Rich Chernomaz alakulata Szlovákia, illetve Kanada ellen is vereséget szenvedett, ám azt bátran ki lehet jelenteni, hogy tisztességgel helytálltak mindkétszer.

Magyar gólöröm Kanada ellen, a háttérben ezer magyar szurkolóval Fotó: Mudra László / jkb.hu
Magyar gólöröm Kanada ellen, a háttérben ezer magyar szurkolóval Fotó: Mudra László / jkb.hu

Két mérkőzésen már túl van a magyar jégkorong-válogatott az A csoportos világbajnokságon, amelynek Oroszország ad otthont. A magyar alakulat a B csoportba kapott besorolást és Szentpéterváron lép pályára. Első két mérkőzésén a jóval jobbnak taksált szlovákok és a kanadaiak jutottak ellenfélül.
A magyar csapat mindkét összecsapáson remekül helytállt. A szlovákok NHL-ben szereplő játékosaival nem bírtak, akik a második harmadra kétgólos előnyhöz juttatták őket. Az utolsó harmadban hiába tett mindent egy lapra, folyamatosan támadva nem sikerült gólt szerezni a magyaroknak.
Vasárnap a címvédő kanadaiak voltak a soros ellenfél. 2009-ben 9–0 volt a juharleveleseknek. Ezúttal viszont „csak” 7–1. A magyar gól két székelyföldi összjátékából érkezett. Sofron pakkját Bartalis értékesítette. Kanada ellen is nagyon bátor játékot mutattak Sofronék, akiknek néha sikerült alaposan meglepniük neves ellenfelüket.
A magyar válogatott ma szabadnapos, míg kedden Fehér­orosz­ország lesz az ellenfél, akik eddig szintén két vereséggel állnak. A győztes nagy lépést tehet a bentmaradás felé, hiszen, mint ismert, Franciaország és Németország e nyolcasból nem eshet ki, mivel jövőben ők a rendezők.

[box type=”shadow” ]Eredmények és műsor A csoport: péntek: Svédország – Lettország 2–1 – hosszabbítás után, Csehország – Oroszország 3–0; szombat: Svájc – Kazahsztán 2–3 – szétlövések után, Norvégia – Dánia 0–3, Lettország – Csehország 3–4 – sz. u.; vasárnap: Kazahsztán – Oroszország 4–6, Norvégia – Svájc 4–3 – h. u. A Svédország – Dánia mérkőzés lapzárta után ért véget. A mai program: Lettország – Oroszország (16.15) és Svédország – Csehország (20.15). B csoport: péntek: Egyesült Államok – Kanada 1–5, Finnország – Fehéroroszország 6–2; szombat: Szlovákia – Magyarország 4–1 (2–1, 1–0, 1–0) /Marcinko (8.), Jurco (18.), Sekera (36.), Lusnak (58.), illetve Banham (14.)/, Franciaország – Németország 3–2 – sz. u., Fehéroroszország – Egyesült Államok 3–6; vasárnap: Kanada – Magyarország 7–1 (2–1, 4–0, 1–0) /Scheifele (6.), Perry (11.), Stone (28.), Marchand (30.), Brassard (32.), Matheson (33.), Hall (45.), illetve Bartalis (19.)/, Finnország – Németország 5–1. A Franciaország – Szlovákia mérkőzés lapzárta után ért véget. A mai program: Fehéroroszország – Kanada (16.15), Finnország – Egyesült Államok (20.15).[/box]

HN-összeállítás

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.