Magas színvonalú előadások

60

Pezsgő színházélet zajlik a napokban Gyergyószentmiklóson, csütörtök este elkezdődött a XI. Nemzetiségi Színházi Kollokvium. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház szeptember 24.–október 4. közötti rendezvénye iránt ezúttal is nagy az érdeklődés: igazi színházélményt nyújtanak a telt házas előadások, ugyanakkor nemcsak nagytermi vagy stúdióelőadásokkal, hanem kávéházi, kocsmai darabokkal is várják a nagyérdeműt. Egy kisváros nagy fesztiválja ez – fogalmaztak a rendezvény megnyitóján.

Liselotte és a május. Ma délután adják elő
Liselotte és a május. Ma délután adják elő

Az előadások középpontjában a kisebbségi lét áll, különböző történelmi helyzetek elevenednek meg a színpadon. A néző szemtanúja lehet a kisebbségi közösségek nehézségeinek, láthatja a kitaszítottság okozta tragédiákat, és részese lehet azoknak a pillanatoknak is, amikor családtagokat távolított el egymástól a vasfüggöny.
Czegő Csongor, a szervező Figura Stúdió Színház igazgatója második alkalommal házigazdája a rendezvénynek. A megnyitón tartott beszédében a befektetett munka jelentőségére mutatott rá, mondván, nagyon sokan állnak a fesztivál megvalósítása mögött.
Zsehránszky István színházkritikus, újságíró kifejtette: abba az irányba halad a fesztivál, amelyet ő megálmodott, hisz újat hoz és maradandó élményt nyújt a nagyérdeműnek.
A városvezetés részéről Simon Katalin tanácsos köszöntötte a jelenlévőket, rámutatva: a különböző statisztikák mellett nem szabad megfeledkezni a szervezők befektetett energiájáról sem.
– Érdekes lenne egy statisztika arról, hogy hány liter elfogyasztott kávé és hány álmatlan éjszaka áll a fesztivál mögött – fogalmazott.
A kollokvium a nagyváradi Szigligeti Színház produkciójával kezdődött, Anca Bradu rendezésében Tadeusz Słobodzianek: A mi osztályunk című darabot adták elő. A történet egy kelet-lengyelországi kisvárosba kalauzolta a nézőt, ahol egy osztálynyi gyermek nem is sejtette, hogy a rendszer egymás ellen fordítja őket a későbbiekben.
Több érdekes előadást lehetett látni a négy nap alatt, és a továbbiakban is gazdag programkínálatból válogathatnak a színházkedvelők: ma délután 6 órakor a stúdióteremben Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május című művét adja elő a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói, a darabot Harsányi Zsolt rendezte. Este 8 órától a nagyterembe várják a nagyérdeműt, Bocsárdi László rendezésében Shakespeare: Vízkereszt, vagy amire vágytok című darabját viszi színpadra a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Kertész László

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek