Ma kezdődik a román körverseny

Ötvenegyedszerre rajtolnak el

16

Ma kezdőik és vasárnap ér véget az 51. Románia Kerékpáros Körversenye. A sportolók ma Gyulafehérvárról indulnak és öt szakaszt teljesítenek a vasárnapi, bukaresti befutóig. Kontinentális és klubcsapatok, valamint válogatottak állnak rajthoz.

A Team Novák kerékpárosai. Újabb megmérettetés

Nyolcvannégy éve rendezték meg először a Románia Kerékpáros Körversenyét, idén immár ötvenegyedik alkalommal kerül sor a viadalra. A hazai kerékpáros szövetség ugyan az elmúlt években is tervbe vette a verseny megrendezését, ám négy évet kellett várni az újabb romániai körre.
Először 1934-ben tartottak román körversenyt, de a kezdeti lendület csak három kiírást ért meg, igaz, 1936 után a háború miatt nem rendezték meg a viadalt. 1946-ban újra rajthoz állhattak a kerekesek, majd újabb három év telt el ahhoz, hogy ismét legyen román körverseny. 1951 után egy újabb szünév következett, majd ’53 és ’56 között megtartották a versenyt, amelyet megint egy év szünet követett. 1958-tól 1961-ig sikerült újból megrendezni a viadalt, ezt négy év szünet követte, majd ’67 és ’69 között négy kiadást ismét megrendeztek. Ezúttal három év szünet jött a körverseny történelmében, 1973-ban és ’74-ben sikerült tető alá hozni a viadalt, majd nyolc évig nem tartották meg a versenyt. 1983-tól viszont minden évben sor került a versenyre, az utolsót 2014-ben tartották, aztán újabb három év kellett ahhoz, hogy megint rajthoz állhassanak az ország körversenyén a kerékpárosok.
Az eddigi ötven kiírásból a leghosszabb a harmadik volt, 1936-ban 2242 kilométert tekert a mezőny, míg a legkevesebbet, 430 kilométert 1991-ben tettek meg a sportolók. Tíz évvel ezelőtt, 2008-ban szerepelt először a nemzetközi szövetség versenynaptárában 2.2-es szorzóval a Román Kerékpáros Körverseny, idén is 2.2 kategóriájú besorolást kapott a viadal.

Résztvevők, útvonal
Az 51. Románia Kerékpáros Körversenyén kontinentális és klubcsapatok, valamint válogatottak állnak rajthoz. A viadal honlapja szerint Romániából a válogatott, a Team Novák, az MSTina Focus, a Bukaresti Steaua és a Temesvári Devron UV vesz részt. A szerb, a moldovai, a török és a fehérororosz válogatott mellett az Egyesült Államokból a Team Illuminate és a Novo Nordisk, Magyarországról a Kőbánya és a Pannon, valamint az olasz Team Friuli, a kazah Apple, az ukrán Lviv CT, a lengyel Voster, a holland Monkey Town, a bolgár Hemus és a kuwaiti Massi indul a ma kezdődő versenyen.
A mezőny 717,5 kilométert teker majd, a legrövidebb szakasz az utolsó, amely a főváros utcáin kialakított pályán zajlik majd, míg a leghosszabb és a legnehezebb a harmadik etap, amely során 176,3 kilométert tekernek majd a sportolók.
Ma 13 órakor Gyulafehérvárról rajtolnak el a kerekesek és Nagyszebenig tekernek, a 154,7 kilométer során három sprintet – Drassó, Balázsfalva és Rüsz –, valamint egy B és három C kategóriás mászást teljesít a mezőny.
Holnap délután egy órakor Nagyszebenből rajtol el a mezőny és Brassóban érnek célba, a 162,8 kilométeres szakaszon három sprint – Felek, Betlen, Sárkány – és egyetlen hegymenés lesz, ez utóbbit Barcarozsnyóról a Brassó Pojánára teljesíti a mezőny, az A kategóriás mászás során kilenc kilométert teljesít a mezőny.
Pénteken a viadal királyetapjára kerül sor. A kerékpárosok Brassóból indulnak és 176,3 kilométer megtételét követően Focșani-ban érnek célba. Kökösön, Rétyen és Kézdivásárhelyen lesz sprint. A verseny legnehezebb hegymenését Ozsdola után teljesíti a mezőny, a kiemelt kategóriás mászás során 12,2 kilométer során 506 méteres szintkülönbséget küzdenek majd le a kerékpárosok.
Szombaton a Buzău és Târ­goviște közötti 124,7 kilométer vár a mezőnyre, majd vasárnap a Bukarest utcá in kialakított öt kilométeres pályán húsz kört tesznek meg a kerékpárosok.

Kopacz Gyula

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.