Ma indul az online adománygyűjtés

40

Hétfő délutánig jelentkezhettek az udvarhelyszéki civilszervezetek a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) idei, október 18-i Fuss NEKI! elnevezésű sporteseményére, melynek célja: pénzalap gyűjtése közösségi projektek számára.
Összesen 16 szervezet nyújtotta be dokumentációját, amelynek tartalmaznia kellett a programok részletes leírását, illetve a cél megvalósításáért szaladást vállalók jelentkezési papírjait is.

A civileknek 70 embert sikerült megszólítaniuk, akik vállalták, futnak néhány kört október közepén, a már hagyományosnak számító 1,3 kilométeres útvonalon. A szaladók szeptember 23-ig még jelentkezhetnek, a programban részt vevő projektekkel mától, szeptember 11-től ismerkedhetnek meg az SZKA honlapján (www.szka.org). Ugyanezen a felületen indul az adományok felajánlása is.
Az adományozó előre „fogad”, vagyis ajánlatot tesz valamelyik szervezet futójára, hogy minden általa megtett kör urán 5, 10 lejjel vagy akár ennél nagyobb összeggel támogatja az adott projektet, amelyikért a szaladó személy vállalta a feladatot. Erre október 15-ig van lehetőség, ha valaki pontos összeget ajánlana fel, azt majd az esemény előtt is befizetheti.

Akár ez is tetszhet

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.

Ez a weboldal Cookiekat használ a felhasználói élmény javítása érdekében Elfogadom Részletek